Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
2. A magyar aktivizmus kezdete (1920 - 1925)
32 A magyar aktivizmus kezdetei (1920-1925) 4. Az alkotmányos rend megváltozására, hiszen az 1920. február 29-én elfogadott alkotmánynak köszönhetően a csehszlovák nemzeti diktatúrát a parlamentáris demokrácia váltotta fel. 5. Végül pedig arra, hogy mindezek következtében Csehszlovákia európai megítélése is megváltozott, hiszen a korábban sokak által életképtelen „szörnyszülöttnek” nevezett állam gazdasági és politikai szempontból is stabil és nemzetközileg is elismert országgá vált. Ezek a tényezők pedig nagymértékben kihatottak arra, hogy a nemzeti kisebbségek politikai eszköztára is színesedni kezdjen, és a merev ellenzékiség mellett más életképes alternatívák is megjelenjenek benne. így az első parlamenti ciklus végére rajzolódott ki az a struktúra, amely a két háború közötti korszakban alapvetően meghatározta a szlovákiai magyar politikát, s amely szerkezetet háromosztatúnak lehet leírni. A szlovenszkói magyar politika fő sodrát a mindenkori budapesti kormányzattal szoros kapcsolatokat ápoló sérelmi-ellenzék két pártja, az OKP és a kisgazdák jelentették, amelyek a Szepesi Német Párttal, a Ruszinszkói Magyar Pártszövetséggel, illetve a liberális, városi rétegeket tömörítő Magyar Jogpárttal együtt 1921 tavaszától a Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottságába tömörültek. A szövetség legfőbb irányító szerve a nyolctagú Vezérlő Bizottság volt, amelynek élén Körmendy-Ékes Lajos állt. A második irányt az 1920-1921-ben komoly szlovákiai magyar hozzájárulással felépített bolsevik baloldal jelentette, amely 1921 elejétől a Csehszlovákia Kommunista Pártjában instrumentalizálódott. A harmadik pillér pedig az az aktivizmus volt, amelynek első nyílt és érdemleges megjelenését a Köztársasági Magyar Kisgazdák és Földmívesek Szövetségének színrelépése jelentette. A fentebb jelzett differenciálódás és különösen az aktivizmus megjelenésének megértéséhez elengedhetetlennek látjuk a szudétanémet példa felvázolását. Annál is inkább, mivel a szudétanémetek a korabeli Csehszlovákia legnagyobb nemzeti kisebbségeként önkéntelenül is példát jelentettek a többi kisebbségi közösségnek. Másrészt Prága nemzetiségi politikája - mivel épp a szudétanémet területek elszakadásától tartottak a legjobban - elsősorban az ő pacifikálásuk szempontjaihoz igazodott. Nem mellékesen pedig az aktivizmus mint politikai stratégia épp a szudétanémet pártok magatartása kapcsán vált elfogadott és hosszú éveken át meghatározó jelentőségű politikai kategóriává. 2.1. Kitekintés: A szudétanémet aktivizmus A fejlett iparral és polgárosult társadalmi viszonyokkal rendelkező és a történelmi cseh országrészek peremterületeit homogénen lakó német közösség számára az 1918 előtti Csehország nem Tschechien, hanem Böhmen volt, ahol az itt élő németek privilegizált helyzetben lévő etnikumnak számítottak. Éppen ezért a német szállásterületre is kiterjedő csehszlovák állam létrehozásának tervét elutasítva az első világháború végének és a Monarchia felbomlásának heteiben az önrendelkezés elvéhez ragaszkodva négy német provincia - Deutschböhmen, Sudetenland, Böhmerwaldgau és Deutschsüdmähren97 98 - létrehozását jelentették be, amelyeket a német Ausztria, hosszú távon pedig egy egységes német nemzetállam részeként képzeltek el. Ennek jegyében a csehekkel nem a csehszlovák államon belül, hanem államközi kapcsolatok szintjén kívántak baráti együttműködést kialakítani, ami a történelmi cseh határokhoz mereven ragasz97 Munkásujság, 1920. december 12., 3-4. 98 Kúrál: Konflikt, i. m. 15.
