Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
1. Az államfordulat és a "szlovenszkóivá lett" magyarok
22 Az államfordulat és a „szlovenszkóivá lett” magyarok feszültségek új és újabb forrásait jelentették a lakosság és az új hatalom között. A nyílt konfliktus kirobbanását mégis a Šrobár-féle teljhatalmú minisztérium azon bejelentése váltotta ki, hogy Zsolnáról a Szlovákia közigazgatási központjának kiszemelt Pozsonyba helyezi át a székhelyét. Erre a szociáldemokrata vezetésű szakszervezetek általános vasúti és postássztrájkkal válaszoltak, amelybe a magyar és német munkásságon kívül szlovák ajkúak is szép számmal bekapcsolódtak, s amelyet az új hatalom csak a Csehországból hozott sztrájktörőkkel tudott hatástalanítani. A feszültség Pozsonyban csúcsosodott ki, ahol a hatóságok az általános sztrájk kezdetével egy időben nem csupán a helyi szociáldemokrácia vezetőit tartóztatták le és internálták, hanem sok más személyiséget, köztük az Erzsébet Tudományegyetem rektorát, Polner Ödönt és a város befolyásos lapjának, a Híradónak a tulajdonos-szerkesztőjét, Arkauer Istvánt is. S bár az internáltakat Riccardo Barreca olasz városparancsnok közbenjárására gyorsan szabadon engedték, a munkástanács és a kormányzat közötti tárgyalások végül eredménytelenül zárultak. Pedig a munkástanács követeléseinek döntő többsége egy magát demokratikusnak tartó hatalom számára nem kellett volna, hogy gondot okozzon, hiszen többnyire szociális és gazdasági jellegű feltételekről volt szó, amelyekben szó sem volt Magyarország integritásának megőrzéséről, csupán a csehszlovák kormányzat által is hangsúlyozott önrendelkezési jog elismeréséről. A tárgyalások kudarca miatt a pozsonyi munkástanács február 12-ére tömeggyűlést szervezett a Vásárcsarnok elé, amely a feszült helyzetben tragédiával végződött, a kivonuló légionáriusok a tömeg közé lőttek, és a sortűznek 7 halálos áldozat és számos sebesült lett a következménye.59 A pozsonyi események csupán a kezdete volt annak az összetűzésekkel teli folyamatnak, amely a következő időszakot jellemezte. Újabb incidensekre a március 15-i magyar nemzeti ünnep adott alkalmat, hiszen a csehszlovák hatalom a magyar nemzeti megnyilvánulásokat az irredentizmus jeleként értékelte. S bár ezen a napon Pozsonyban is feszült volt a helyzet, az események ezúttal Kassán vezettek odáig, hogy március 16-án a hadsereg az 1848—49-es szabadságharc emlékére emelt honvédszobor csehszlovák katonák általi ledöntése ellen tiltakozó tömegre lőtt és két tüntetőt halálosan megsebesített. A halálos incidensek sora azonban ezzel nem fejeződött be. A magyar tanácskormányzat elleni csehszlovák támadás nyomán kibontakozott háború és az ezzel kapcsolatos csehszlovák intézkedések tovább növelték a szlovákiai magyarok és a csehszlovák hatalom közötti feszültséget. A tanácsköztársaság kikiáltása után ugyanis Prága először szükségállapotot, majd katonai diktatúrát vezetett be Dél-Szlovákiában. Szinte légmentesen lezárták az ideiglenes csehszlovák-magyar államhatárt (csupán azokat engedték át, akik véglegesen át akartak költözni a másik országba), szigorodott a cenzúra, s magyar közéleti személyiségek sorát internálták Illavára, Terezínbe vagy más táborokba. Az pedig, hogy a magyar lakosság többnyire felszabadítóként fogadta a tanácskormány vörös hadseregét, azt eredményezte, hogy annak kivonulását követően a csehszlovák hatalom még inkább megbízhatatlanként kezelte a magyarokat és akként is viszonyult hozzájuk. Ennek jeleként Prága a magyarok által lakott dél-szlovákiai járásokban még hosszú hónapokon át fenntartotta a katonai diktatúrát annak minden, a lakosságra nézve hátrányos és kényelmetlen intézkedésével egyetemben. Eközben tovább folyt a közéletnek és az oktatásnak a magyar lakosság számára számos sérelmet okozó nacionalizálása, s tömegesen voltak kénytelenek elhagyni az országot azok, akik 59 A pozsonyi események leírását és elemzését lásd Filep Tamás Gusztáv: Főhatalomváltás Pozsonyban 1918-1920. Események, történések egy hírlap közleményeinek tükrében. Pozsony, Kalligram, 2010, 74-84.