Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)
6. Az aktivizmus sajtója
136 Az aktivizmus sajtója tétlenül az emigráns baloldaliak közül, akiket Dzurányi feltehetően tudatosan mellőzött. Ott található a névsorban többek között Bolya Lajos ügyvéd (a név után a listán szereplő foglalkozást tüntettem fel - SA), Brogyáni Kálmán kritikus, Dobossy Imre ügyvédjelölt, Egri Viktor író, Gwerk Ödön festőművész, Halász Miklós ügyvéd, Limbacher Rezső orvos, Lőrincz Gyula festő, Boross Zoltán ügyvédjelölt, Molnár Miklós szociáldemokrata politikus, Mayer Imre tanár, Peéry Rezső tanár, Sas Andor tanár, Sellyéi József író, Szenes Piroska író, Szepessi Miksa ügyvéd, Vozári Dezső tanár. Arról, hogy a tervezett részvénytársaság alapítása mennyire volt sikeres projekt, nincs információnk, ám a lap gazdasági helyzete stabillá vált, s ez 1938 őszéig nem is változott. A kormányzattól befolyó direkt támogatások mellett ebben - a fellelhető források szerint - a néhány nagy bank támogatása is közrejátszott. így a Legiobanké és Szlovák Általános Hitelbanké, amelynek elnöke egyben a Magyar Újság pénzügyeinek az ellenőrzésével is meg volt bízva.568 A lap működését még egy fontos tényező, Dzurányinak a személyisége is jelentősen meghatározta. Kompromisszumokra nehezen hajló személyisége és sokszor vitriolba mártott tolla miatt a hivatalos prágai politika részéről is sok bírálat érte. Másrészt költekező életmódja miatt a pénzügyeket illetően továbbra is sebezhető s egyben önző is volt, ami akár a legközelebbi munkatársival is konfliktusokhoz vezetett. Konfliktusai során azonban mindig volt egy fontos támogatója - Milan Hodža, aki a külső és belső támadásokkal szemben is meg tudta őt védeni. A Magyar Újság 1938 őszéig vetélytársa tudott maradni a PMH-nak. Az első köztársaság és az aktivizmus szellemének ekkor bekövetkezett bukását azonban nem élte túl, mint ahogy ekkor tört véglegesen ketté Dzurányi László pályafutása is, akinek az 1955-ben bekövetkezett haláláig tartó hátralévő életéről csak keveset tudunk. Mint Tóth László és Kiss József kutatásaiból,569 illetve Dávid Teréz visszaemlékezéséből570 kiderül, a hontalanság éveiben Pozsonyban élt. Testvérével ellentétben, akit leveleiben csak Deziderként emlegetett,571 a reszlovakizálás könynyebb útját elutasítva magyarként próbált megélhetést biztosítani magának, ami akkoriban - különösen értelmiségi pályán - nem volt könnyű feladat. Némi jövedelme csupán abból volt, hogy a Týždeň c. szlovák lapba küldött karcolatokat. A kommunista fordulat után azonban ettől a lehetőségtől is elesett, s mivel polgári múltja miatt az állampárt magyar nyelvű lapjában, az Új Szóban persona non gratának számított, szülőfalujába, Pelejtére tért vissza, ahol elhagyatva és elfeledve hunyt el. Pályájának és esetleges hagyatékának feltárása a hazai művelődéstörténet egyik nagy adóssága. 568 MÓL, Pozsonyi Konzulátus és Követség (K-132), 22. cs. 9. t. 69.pol/1937. 569 Tóth László: „Itt állok levegőtlenül...” (Dzurányi László). In uő: Elfeledett évek. Esszék, cikkek, tanulmányok. Pozsony, Kalligram, 1993, 43—47.; Kiss József: A számkivetetté váló egykori újságíró-fejedelem (Dzurányi László). In uő: Kötődések és távlatok. Cikkek, esszék, tanulmányok. Dunaszerdahely, Nap Kiadó, 2002, 117-118. 570 Dávid Teréz: Utóirat. Amíg a téma eljut odáig... Bratislava, Madách, 1986.
