Simon Attila: Az elfeledett aktivisták. Kormánypárti magyar politika az első Csehszlovák Köztársaságban - Nostra Tempora 19. (Somorja-Komárom, 2013)

4. A baloldali alternatíva

A magyar szekció helyzete az országos szociáldemokrata pártban 111 A magyar szociáldemokrácián belüli elégedetlenséget jelezték azok a - nem feltétlenül valós, de némi alappal minden bizonnyal rendelkező - hírek is, amelyeket a pozsonyi Híradó közölt, s amelyek szerint a szociáldemokrata vezetők egy része úgy érezte, nem teljesültek Prága ígéretei, s a magyaroknak semmiféle súlyuk nincs a párton belül. A lap szerint ezért Kassán az önálló magyar szociáldemokrácia újjáélesztését tervezik.476 A hír a rendelkezésünk­re álló források alapján inkább a létező elégedetlenség felnagyításának és szerkesztői tovább­gondolásának tűnik, ám a törésvonalak kétségkívül léteztek. S továbbra is élt a Pozsony és Kassa közötti vetélkedés is, amelynek egyik jeleként a kassaiak elérték, hogy 1931 és 1935 között ismét saját lapjuk jelenjen meg Farkas Zoltán szerkesztésében, Világszabadság címmel. A Prágát is nyíltan bíráló kassai magyar szociáldemokraták magatartása feltehetően a helyi cseh-szlovák szociáldemokraták között sem váltott ki jó visszhangot. Részben ennek is volt tulajdonítható, hogy az 1932 áprilisában lebonyolított községi választások során a magyar szek­ció külön listát állított. Ebbe feltehetően az is belejátszhatott, hogy a szlovák baloldaliak vélhe­tően szívesebben szavaztak egy olyan listára, amelyen nincsenek magyarok, a magyar munkás­ságot pedig jobban meg lehetett szólítani, ha nem a kormányban fontos szerepet játszó csehszlovák szociáldemokrácia listájára kellett voksolniuk. Ez a taktika eredményesnek mutat­kozott, hiszen a kassai szociáldemokrácia az előző választásokhoz képest megkétszerezte sza­vazatait és az összes szavazat 12,2%-át szerezte meg. A városban leadott 26 ezer érvényes voks­­ból a csehszlovák szociáldemokraták 2 298-at kaptak és ezzel 4 mandátumot szereztek, míg a magyar szekció 964 szavazatot gyűjtött be, s szerzett 2 városi mandátumot.477 A közel ezer magyar szavazat az 1925-ös választásokhoz képest mindenképp előrelépést jelentett, hiszen ha a hivatalos népszámlálási eredményeket vesszük figyelembe, akkor a kassai magyar választók mintegy 18%-a voksolt a magyar szociáldemokrata szekcióra, miközben a szlovákoknak csu­pán a 11%-a adta a ČSDSD-re a szavazatát. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt, hogy Kassa valós nemzetiségi összetétele korántsem felelt meg a hivatalos adatoknak, s mint azt az utcai nyelvhasználat és az 1938-as népösszeírás is igazolta, a magyarok aránya lényege­sen meghaladta a kimutatott 19,8%-ot. A magyar szekció és az országos párt viszonya azonban továbbra is komoly feszültségeket generált, amelyek az Országos Magyar Szervezőbizottság 1933. február 25-26-i pozsonyi veze­tőségi ülésén nyíltan a felszínre kerültek, és szokatlanul heves vitákat váltottak ki.478 Az ülésen Molnár Miklóson kívül gyakorlatilag a teljes pártvezetés megjelent (Schulcz Ignác, Fehér Ferenc, Mayer Samu, Csizmazia György, Borovszky Géza, Szobodics József, Surányi Géza, Ölveczky József, Fehér Mátyás, Farkas Gyula, Simái Miklós, Kendi Zoltán stb.), sőt a pártköz­pont képviseletében Ivan Dérer is részt vett rajta. A vezetői beszámolókat követően éles vita bontakozott ki, amelyen számos kérdés felmerült, köztük a kassaiak kívánsága, hogy a Csehszlovákiai Népszava szerkesztését Pozsonyból a Hernád-parti városba helyezzék át, illetve szóba került egy tudományos szocialista folyóirat kiadásának az ötlete is. Az igazi viták azon­ban arról folytak, vajon az aktuális szervezeti forma (vagyis a magyar szervezőbizottságnak a csehszlovák szociáldemokrácián belül elfoglalt helye) lehetővé teszi-e, hogy a magyarok meg­valósítsák saját célkitűzéseiket. A hozzászólások jórészt egybecsengően az adott keretek szűk voltát jelezték, s az a vélemény alakult ki, hogy olyan új szervezeti formát kell találni, amely 476 MOL. K-63, 45. cs. 1932-7/44, 100pol./1932. 477 Slovenský denník, 1932. április 26., 3. 478 Az ülésről a Csehszlovákiai Népszava is szokatlanul nagy terjedelemben számolt be: Csehszlovákiai Népszava, 1933. március 5., 1-6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom