Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

Előszó

Előszó 1938. szeptember 23-án a New York-i világkiállítás alkalmából a Meadows Park területén egy ún. időkapszulát ástak el, amelyben korabeli használati tárgyakat, növényi magvakat, mikro­filmre feljátszott kortárs irodalmi műveket és aktuális filmhíradókat helyeztek el. Bár ma még nem tudni, hogy 6938-ban, amikor az időkapszula első tervezett felnyitása várható, használha­tók lesznek-e még az abban elhelyezett mozgófilmek, ám ha megfelelő vetítőgépet konstruál­nak hozzá és lejátsszák az 1938-ban készült felvételeket, a filmhíradók leggyakoribb főszerep­lője minden bizonnyal egy Adolf Hitler nevű ember lesz, akit 1938-ban a Time magazin egyenesen az év emberének választott. De feltűnhet majd az akkor már ötezer éves mozgóké­peken Enrico Fermi, aki ebben az évben kapott fizikai Nobel-díjat, Joe Luis, a nácik kedvenc profi világbajnokát, Max Schmelinget legyőző barna bombázó vagy akár a világbajnok olasz futballválogatott is, mely nem mellékesen a Sárosival és Zsengellérrel felálló magyar csapat fö­lött aratott győzelmet a párizsi világbajnoki döntőben. Közép-Európa szempontjából 1938 a náci Németország előretörésnek a jegyében telt el: amely folyamatnak két legfontosabb állomását az anschluss és a müncheni döntés jelentette, amelyek olyan változásokat indítottak el régiónkban, melyek az itt élő népek - csehek, szlová­kok, magyarok, németek és mások - életére egyformán befolyással voltak. 1938 ennélfogva szimbolikus jelentőségű év, hiszen miközben lezár egy korszakot, a ver­­sailles-i Európa világát, ajtót nyit egy másiknak, a második világháború világának. 1938 különösen Csehszlovákia számára bizonyult sorsdöntő évnek, hiszen az 1918-ban ala­pított állam ebben az évben nem csupán az egyre fenyegetőbb náci agresszióval találta magát szemben, hanem mindazzal a problématömeggel - elsősorban a cseh nemzetállami szándékok és a köztársaság nemzetiségi jellege közötti áthidalhatatlan szakadékkal - is, amelyet az állam vezető politikusai húsz éven át a szőnyeg alá söpörtek. Ezt a kétfrontos harcot a köztársaság már nem tudta megvívni, s először addigi arcát veszítette el, majd fizikailag is összeomlott. Csehszlovákia 1938-as történetnek mennyiségileg jelentős, de egyben változó színvonalú szakirodalma van, amelynek középpontjában viszonyítási pontként a müncheni döntés és az ahhoz vezető út áll. A téma cseh olvasata elsősorban a müncheni árulás történetét jelenti. A régebbi szakirodalom által egyoldalúan idealizált, a mai munkákban azonban már árnyaltabban ábrázolt első Csehszlovák Köztársaságnak a nyugat-európai szövetségesei (Nagy-Britannia és Franciaország) általi elárulásának a történetét. Ebben a megközelítésben München a náci agresszió egyik fontos eleme, s csupán másodsorban belpolitikai probléma, aminek okán a cseh (és szlovák) történetírás nemegyszer reflektálatlanul hagyja azokat a belső folyamatokat (első­sorban a megoldatlan nemzetiségi kérdést), amelyek Csehszlovákia 1938-as válságához vezet­tek. Igazságtalanok volnánk azonban a cseh kollegákkal, ha nem jeleznénk, hogy a legutóbbi évek ebből a szempontból is meghozták az áttörést, hiszen a kortárs szerzők, így Jan Rýchlik, Václav Kúrál vagy Zdenék Kárník már a korabeli prágai politika felelősségének kérdést sem kerülik meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom