Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza
Összegzés 67 ték, a harmincas évek második felére a nemzeti összezárkózás kényszere hatására elmosódtak, ám a „nemzedéki ideológia”170 tovább működött, a hivatalos Budapest pedig továbbra is gyanakvással tekintett a szlovákiai magyar értelmiségre, ami a bécsi döntés után a „visszatért területek” reintegrációja során a gyakorlatban is megmutatkozott. 17. A vizsgált közösség differenciáltsága miatt általánosan érvényes megállapításokat a szlovákiai magyarok csehszlovák állam iránti lojalitására nézve nem lehet levonni. A korabeli értékelések megegyeznek abban, hogy a szlovákiai magyarok „problémamentes állampolgárok” voltak, s megadták az államnak, ami annak járt: lelkiismeretesen adóztak, jó katonái voltak a csehszlovák hadseregnek, az állam törvényeit betartották. Ez azonban nem jelenti azt, hogy többségük azonosulni tudott volna a csehszlovák állam ideájával. Erős nemzeti identitásuk, kulturális értékrendjük s a trianoni békével szembeni ellenérzéseik ehhez nem teremtettek jó alapot, miközben egy olyan állammal nehéz is lett volna azonosulniuk, amelynek vezetői hol nyíltan, hol rejtett módon egy csehszlovák nemzetállam kialakítására törekedtek, amelynek ideológiája a történelmi Magyarországgal való közösség megtagadására épült, s amely a magyar öntudat bármiféle megnyilvánulását irredentizmusként értékelte. 18. A szlovákiai magyar közösséggel szemben a korabeli csehszlovák államhatalom és a közvélemény, valamint a mai szakirodalom részről is visszatérően megfogalmazott irredentizmus vádja nem állja meg a helyét, hiszen a terület-visszaszerzésnek és határmódosításnak az a fajta erőszakos mozzanata, amelyet ez a fogalom magában rejt, hiányzott a szlovákiai magyar társadalomból. S bár - e kérdésben összehasonlító kutatások még nem születtek -, annak hogy ez a sajátosság az 1938 előtti más kisebbségi magyar közösségekre egyformán érvényes volt, nyilvánvalóan hasonló okai voltak, amit Horváth Sz. Ferenc a romániai magyarokkal kapcsolatban (különböző társadalomtudományi modellek figyelembevételével) a közvetlen fenyegetettségérzés hiányával magyaráz.171 Márpedig a szlovákiai magyaroknak a csehszlovák demokrácia keretei között még kevésbé volt okuk olyan veszélyérzetre, amely egyfajta agresszivitást váltott volna ki belőlük. A szlovákiai magyar társadalomból ez teljesen hiányzott, ami 1938 őszén majd látványosan meg is mutatkozik - olykor a magyarországi szélsőjobb roszszallását is kiváltva. 19. A csehszlovák demokrácia már többször említett hiányosságai, az, hogy az „emberarcú nacionalizmus” keretei között a demokratikus szabályok a többségi nemzethez tartozók számára látványos előnyöket biztosítottak, illetve a csehszlovák állammal való azonosulás fentebb már jelzett akadályai megfelelő táptalajt teremtettek egy passzív revízióvárás kialakulásához. így bár a szlovenszkói magyarok többsége elfogadta a fennálló rendet, a versailles-i rendezést mégis ideiglenesnek tekintette, s problémáinak hosszú távú megoldását a trianoni határok átértékelésétől remélte. Ez azonban nem volt s nem is lehetett központi témája a korabeli szlovákiai magyar közbeszédnek, hiszen egyrészt ezt a törvények nem is tették lehetővé, másrészt a mindennapok realitása más prioritásokat helyezett előtérbe. Ebbe persze az is belejátszott, hogy a szlovenszkói magyar közösség többségét kitevő falusi rétegek élete csak kevéssé változott meg Trianon után, hiszen azt továbbra is olyan tényezők - a gazdálkodás évszádos ritmusa, illetve az egyházi közösség hagyományai - irányították, amelyeken az impériumváltás (az 1945 utáni durva állami beavatkozással ellentétben) ekkor szinte alig módosított. 171. Horváth Sz. Ferenc: Elutasítás és alkalmazkodás között. A romániai magyar kisebbségi elit politikai stratégiái (1931-1940). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2007, 256.
