Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza
A nemzetileg elfogult demokrácia valósága 61 köszönhetően korrigálni tudta a neki nem kedvező választási eredményeket. A hagyományos megyerendszer felszámolása és a közigazgatás centralizálós elvek szerinti átalakítása mögött pedig még a szlovák historiográfia józanabb hangjai szerint is a magyarság befolyásának visszaszorítása, a magyar többségű települések hátrányba hozása állt.146 A centralista állam kereteit feszegető gondok közül a legégetőbb kétségkívül a nemzetiségi kérdés megoldatlansága volt, amelybe a szlovák-cseh viszony éppúgy beletartozott, mint a német és a magyar kisebbség helyzete, noha Prága számára végig (mind 1918-ban, mind 1938- ban) a szudétanémetek kérdése volt az első számú probléma. A Csehszlovákiában élő kisebbségek, így a magyarok jogainak fundamentumát az 1920. február 29-én elfogadott 121/1920. számú alkotmánylevél és az ehhez kapcsolódó 122/1920. számú nyelvtörvény jelentette, amelyek lényegében a saint-germain-i nemzetközi kisebbségvédelmi szerződés rendelkezéseit vették át, bár néhány szempontból szűkítve azok értelmezését. Az alkotmány kimondta valamennyi állampolgár törvény előtti egyenlőségét, azonos polgári és politikai jogait, valamint azt is, hogy a nyelvi hovatartozás nem jelenthet hátrányt semmiféle közhivatal betöltésénél. A nyelvtörvény bizonyos tekintetben liberálisan rendezte a nemzetiségi nyelvek használatát (magánélet, sajtó, könyvkiadás), a hivatali nyelvhasználat esetében viszont bonyolult szabályrendszerhez kötötte azt, s csak azokban a bírósági járásokban tette lehetővé, ahol legalább 20% azonos, nem csehszlovák nyelvű állampolgár lakott. A törvény paragrafusai szerint az ilyen járásokban a hivatalok kötelesek voltak a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgároktól saját nyelvükön írt beadványaikat elfogadni, s a választ azon a nyelven kiadni, valamint a hivatalos hirdetményeiket is a kisebbség nyelvén közzétenni. Amellett, hogy a nyelvhasználati küszöb bevezetése nem állt összhangban Csehszlovákia nemzetközileg vállalt kötelezettségivel,147 és a magyarság egy jelentős részét eleve diszkriminálta, a 122/1920. sz. alkotmánytörvény más csehszlovák alaptörvényekhez hasonlóan gumitörvény jellegű volt, vagyis meglehetősen tág teret engedett a paragrafusok különböző értelmezésének és gyakorlatba való átültetésének, s mint ilyen nagy lehetőséget biztosított az amúgy is túlzott hatalommal bíró kormányzatnak, hogy azt saját érdekei szerint értelmezze. Ez mutatkozott meg a nyelvtörvényhez meglehetősen megkésve, csupán 1926-ban kiadott végrehajtó rendelkezésekben is. A 17/1926. sz. kormányrendelet ugyanis a nyelvtörvényben a nemzeti kisebbségek számára megfogalmazott jogok szűkítő jellegű értelmezését juttatta érvényre,148 s mint a csehszlovák kisebbségi jogok kiváló szakértője, René Petráš is megállapítja, alapvetően a cseh(szlovák) nacionalizmus megnyilvánulása volt.149 S ez még akkor is igaz, ha a rendelet azokban a járásokban, ahol egy adott kisebbség aránya meghaladta a kétharmadot, elméletileg az egynyelvű (kisebbségi nyelven való) hivatalos nyelvhasználatot is lehetővé tette volna. Ám a gyakorlat mégsem ezt mutatta, hiszen „az államnyelv még a kisebbségi lakossággal meghatározó többségével bíró térségekben is jelentó's kiváltságokkal rendelkezett".150 A nyelvi előírások végrehajtásának felemás voltát a visszaemlékezők is tanúsítják. Az első republika magyar nyelvű állampolgárai ugyanis a hivatalokban mindig meg tudták értetni 146. Vő. Šuchová, Xenia: Problémy organizácie politickej správy na Slovensku v predmníchovskej republike. In Zemko, Milan-Bystrický, Valerián: Slovensko v Československu (1918-1939). Bratislava, Veda, 2004, 108. 147. Gyönyör József: Közel a jog asztalához. Pozsony, Madách, 1993, 161. 148. Petráš, i. m. 204-205. 149. Uo. 322. 150. Uo. 321.
