Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
1. Húsz év után. A szlovákiai magyarok 1938-as társadalmi, politikai rajza
A szlovákiai magyarok politikai és kulturális pozíciói 35 És voltak arisztokraták, igaz kevesen, akik - elsősorban birtokaik megmentése érdekében - az új hatalom szolgálatába is beálltak. Ők azonban inkább csak kuriózumnak számítottak, s nem csupán a saját osztályuktól szigetelték el magukat, de a polgárosult érzelmű hatalom sem vette őket komolyan, mint ahogyan ezt a szlovenszkói magyar nemességet a szlovák nemzettestbe (vissza)vezetni akaró Odescalchi Livio példája is igazolja.73 1.2. A SZLOVÁKIAI MAGYAROK POLITIKAI ÉS KULTURÁLIS POZÍCIÓI 1.2.1. A szlovákiai magyarok politikai rétegződése Az eddigiekben felvázolt adatok jól tanúsítják azt a gazdasági pozícióvesztést, elavult társadalmi szerkezetet, gyenge szociális helyzetet, amely a szlovákiai magyarságot a harmincas évek második felében jellemezte, s amely tényezők jelentősen gyengítették társadalmi pozícióit, s közvetetten visszahatottak politikai érdekérvényesítő erejére is. Az első köztársaságban a politikai pártok alakítását és működését hosszú éveken keresztül semmiféle törvény sem szabályozta. Csupán a választási törvény tartalmazott megkötéseket a választásokon való indulásukat illetően, illetve az 1923-ban a köztársaság védelméről elfogadott törvény szorította bizonyos korlátok közé a pártok tevékenységét. A végleges rendezést a nemzetgyűlés által 1933-ban elfogadott 201/1933. sz. törvény jelentette, amely többek között a politikai pártok tevékenységének felfüggesztését, illetve a pártok megszüntetését szabályozta. A pártok működésének szabályozatlansága leginkább a pártpolitika jelentőségének túlburjánzásában, a társadalmi szervezetek szoros pártkapcsolataiban, sőt egyenesen a pártoknak való alárendeltségében, az egész csehszlovák közélet túlzott átpolitizáltságában, egy pártokratikus rendszer kialakulásában mutatható ki. Ama azonban, hogy érdemben is beleszóljanak az ország életébe, csupán kevés pártnak volt lehetősége, hiszen a parlamenti pártok listája a köztársaság húsz éve alatt meglehetősen szűk keresztmetszetet és egyben nagy állandóságot mutatott. Sőt mi több, húsz éven keresztül szinte ugyanazok a pártok alakították a kormánykoalíciókat is, a politikusok egy meglehetősen kis rétegére leszűkítve a döntéshozatalt. Ebben a rendszerben a korabeli magyar közéletre is a pártok túlkínálata és mindenre rátelepedő befolyása volt a jellemző, miközben azt is látni kell, hogy magyar szavazók kegyeiért az etnikai magyar pártok mellett az egyéb országos pártok is nyomatékosan bejelentkeztek. Az államfordulat utáni tanácstalanság és bizonytalanság miatt a szlovákiai magyar politikai élet csak lassan és fokozatosan, a húszas évek második felére állandósult, s vált alapvetően háromosztatúvá, amelyben a sérelmi politikára alapozott ellenzéki magatartás, a kormánytámogató alapállás és a Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) által képviselt baloldali attitűd jelentették egymás alternatíváit. Hogy ezek között az irányzatok között hogyan oszlott meg a szlovákiai magyar választók szavazata, arra direkt kutatások hiányában lehetetlen pontos választ adni. A döntő többségében magyar lakosságú járások választási eredményeire alapozva azonban úgy tűnik, hogy a magyar szavazók kb. 60%-a az ellenzéki magyar pártokra, mintegy 20-25%-uk Csehszlovákia Kommunista Pártjára, a maradék pedig az ún. aktivista erőkre vagy a csehszlovák pártokra adta voksát. Ennél pontosabb arányokat számszerűleg nehéz meghatá73. AUTGM, f. T. G. Masaryk, k. 399, Felhívás a Slovenskóba tartozó régi magyar nemességhez; A felvidéki arisztokráciát a csehszlovák állam szolgálatába állítani kívánó Odescalchi Livio történetével kapcsolatban lásd Ablonczy Balázs: Őrzők. A többes identitás stratégiái. Századvég, 2007, 1. sz. 63-78.
