Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

8. Egy rövid esztendő kronológiája (1938. január 1 - 1938. november 5.)

254 Egy rövid esztendő kronológiája Az állam védelméről szóló törvény paragrafusaira hivatkozva a Tartományi Hivatal elrendelte a rádiókészülékek kötelező beszolgáltatását a dél-szlovákiai járásokban. Rákóczi ifjak név alatt kassai magyar fiatalok egy csoportja nyilatkozatot adott ki, amelyben bejelentették, nem érzik kötelességüknek a köztársaság védelmét, helyüket pedig a magyar nemzet oldalán jelölték meg. Szeptember 26. A szeptember 23-i magyar jegyzékre válaszolva Kamii Krofta csehszlovák külügyminiszter bejelentette, hogy Prága teljesíteni fogja az egyenlő bánásmódra vonatkozó korábbi ígéretét, ám azt kizárólag az állam keretein belüli megoldásokra tartja érvényesnek. Szeptember 27. A Somorjai Járási Hivatal jelentése a helyi magyar lakosság nyugtalanságának a cseh és a szlo­vák telepesekkel szembeni ellenszenvének a növekedéséről számolt be. Szeptember 29. Csáky István rendkívüli követ a müncheni konferencia megkezdése előtt ismertette a német és az olasz kormány képviselőivel a Csehszlovákiával szembeni magyar követeléseket, amelyek a magyar etnikai területek Magyarországnak való átadását, Szlovákia és Kárpátalja egyéb terüle­tein pedig népszavazás megrendezését tartalmazták. A Münchenben tartott négyhatalmi konferencián a német, az olasz, az angol és a francia kormány képviselői arról döntöttek, hogy Csehszlovákia október 1-jei hatállyal köteles Németországnak átadni a többségében németek által lakott területeit. Az egyezmény többek között arról is rendelkezett, hogy ha Csehszlovákia és az érintett országok három hónapon belül nem tudják megnyugtatóan rendezni a magyar és a lengyel kisebbség helyzetét, akkor az érin­tett területek hovatartozásáról újabb nemzetközi konferencia fog dönteni. Szeptember 30. A csehszlovák kormány Beneš köztársasági elnök jelenlétében jóváhagyását adta a müncheni döntésre. OKTÓBER Október első napjaiban Megkezdődött több dél-szlovákiai állami vállalat, iskola és fontosabb üzem evakuálásának az előkészítése. Október 1. A magyar kormány jegyzékben kérte Csehszlovákiát, hogy a müncheni egyezmény szellemé­ben azonnal kezdjenek tárgyalásokat a magyarlakta területek sorsának rendezéséről. A jegy­zékre adott válaszában Krofta külügyminiszter biztosította a magyar felet, hogy Csehszlovákia hajlandó tárgyalni a magyarlakta területek átadásáról, ezek megkezdésére azonban a belpoliti­kai helyzetre való tekintettel haladékot kért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom