Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)

5. Felelősség és támogatás

szabadsága immár nemcsak morális elv, hanem a nemzet­közi jognak is részévé vált.62 Sérült nemzeti identitásé kö­zép-európai világunkban azonban nemcsak egy morális elvet sért, aki kétségbe vonja az identitásválasztás szabadságát, hanem egyben ilyen társadalmi példát is mutat, s másokat is erre ösztönöz. Egy ponton pedig magát is elérheti a hul­lám, az ő saját nemzeti identitása is megkérdőjelezhető, és saját kirekesztése előtt is megnyitja a kaput. Érv tudniillik mindig van rá, és keresői már régen megtalálták. Az államnemzeti felfogás kapcsán azonban feltétlenül szólnunk kell még egy ki nem mondott következményéről, még ha hallgatnak is róla az álláspont kultúrnemzeti kritiku­sai, legyenek akár magyarországi, akár határon túli magya­rok. De nem említik maguk az államnemzeti felfogás mosta­ni alkalmazói sem. Az állampolgárság alapján történő nem­zeti besorolás ugyanis a magyarországi nemzeti kisebbsége­ket is megfosztja annak lehetőségétől, hogy maguk döntsék el, melyik nemzethez tartoznak, még ha ezt nem is mondják ki a mostani vitázók. Pedig elhangzott ez már nem is egy­szer. Magyarnak nyilvánította őket a hivatalos magyarorszá­gi politika az első világégést megelőzően, majd részben kul­turális érveket használva hol magyarnak, hol másnak, sőt esetenként a magyartól idegen elemnek a második világ­égés előtt, alatt és után - máig ható eredménnyel. Azok a magyarországi polgárok, akik nem tulajdonítanak különösebb fontosságot annak, hogy a magyar kisebbségek megmaradjanak magyarnak, főként arra számítanak, hogy a kisebbségek felszámolása után az ország szomszédjai bé­késebben, sőt esetleg barátságosan viszonyulnak Magyaror­szághoz, hiszen számukra megszűnt egy fontos veszélyfor­rás, Magyarország pedig megszabadult egy tehertől, ami mi­att folyamatosan gondot jelentett a jószomszédi kapcsola­tok ápolása. Csakhogy aligha lehetünk biztosak abban, hogy a nagy a nemzeti kisebbségek felszámolására törő magyarellenes na-62 Például UN Universal Declaration of Human Rights article 15. 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom