Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
5. Felelősség és támogatás
cionalizmus megszűnne éppen annak következtében, hogy nagy győzelmet arat. Ennek a nacionalizmusnak más a természete, mint az előbbi racionális kalkulációnak. Erős irracionális jellege akkor is hosszasan élteti a gyűlöletet, ha az ésszerűség mást kívánna.63 Persze úgy is érvelhetnénk, hogy megszűnne a magyarellenességhez fűződő érdek, hiszen nem lenne magyar kisebbség. A magyarellenességnek azonban eddig is elsősorban belpolitikai okai voltak. Szisztematikus nemzeti félelemkeltéssel hatalomra lehetett kerülni, s hatalmon lehet maradni. Maguktól aligha adják fel ezt a hatékony eszközt azok, akiknek politikai vagy akár publicisztikai, tudományos, közigazgatási karrierje függ tőle akár kisebb, akár nagyobb mértékben. Akik az állami szuverenitás eszméjének szerves részévé tették az ellenségképzést,64 azok önként aligha hajítják sutba a kulturálisan megalapozott, sokszor sikerrel használt, nagy tömeghatással bíró kedvenc nemzeti ellenséget. Egyszóval baráti kapcsolatra ebben az esetben sem lehetne számítani, sőt. Ha csak nem sikerül gyengíteni az ellenségképzés alapját képező értékrendet. Arról nem is beszélve, hogy a magyar kisebbségek felszámolása akkor is több generáción keresztül húzódna, ha semmilyen segítséget sem kapnának a magyar államtól. 63 Ha a nemzeti identitást a lelkeket uraló szenvedélyként erősíti az állam. A nacionalizmus ilyen interpretációja egészen John Stuart Mill felfogására vezethető vissza, és jelenleg is többen értelmezik ekképpen a jelenséget. Például lásd Isaiah Berlin: Az emberiség göcsörtös fája. I. m. 336. p. 64 Carl Schmidt szerint az állami szuverenitás lényegi eleme az ellenség megválasztásának joga. Lásd Cari Smidt: A politikai fogalma. Budapest, Osiris-Pallas Stúdió-Attrator, 2002, 18-25. p. 65