Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. A szlovákiai magyarok 1938-ban - Nostra Tempora 18. (Somorja, 2010)
5. Felelősség és támogatás
felfogás német változata kulturális nacionalizmus.59 Morális alapzatává pedig a dekadenciába hullás megállításának küldetését teszik,60 ami persze küldetésszerűségében sok mindenre jogosítja fel véghezvivőit. Esetünkben általa éppen az államnemzeti változat hangozatóiról jelenthetik ki, hogy nem magyarok, hiszen az igaz magyar lélek és szellem nyoma sincsen bennük, hiszen az ilyenek nem tartozhatnak ahhoz a nemzethez, amelyik mindig talpra tudott állni a történelem legsúlyosabb megpróbáltatásai után is. Ám egy második érvelési mód is megjelenhet. Az államnemzeti felfogás hirdetőinek kirekesztése a nemzet közösségéből nemcsak a hatalom központosításához szükséges veszélyideológiákból táplálkozhat, amelyet egyébként szívesen hangoztatnak a magukat a néplélek kifejezőinek tartók, hanem abból az érvből is, hogy a másik fél is hasonlóan cselekszik, ha érdekei éppen ezt diktálják, és persze módja is van rá. A különbség csak annyi, hogy nem kulturális sajátosságaik alapján, hanem állampolgárságuk szerint döntik el, ki a magyar, s ki nem. Előzetesen elegendő annyit leszögeznünk a politikai nemzet felfogásának mostani alkalmazásáról, hogy kívül esik a nemzeti konszenzus határán. Senki sem fogadhatja el, aki magyaroknak tartja a határon túli magyarokat. Minden magyarnak, sőt minden embernek joga van eldönteni, hogy melyik nemzethez tartozik, saját belső meggyőződése alapján.61 A nemzeti identitás megválasztásának 59 Lásd Isaiah Berlin: Az emberiséggöcsőrtös fája. I. m. 344. p. 60 Lásd Gonthier-Louis Fink: Das Bild des Nachbarfolkes im Spiegel der deutschen und der francözischen Hochaufklärung (1750-1758). In Nationale und kulturelle Identität. Frankfurt, Suhrkamp Verlag, 1991, 492. p. 61 Például Will Kymlicka szerint az adott társadalom tagjainak közös identitása előfeltétele a nemzeti csoportok összetartozásának. Éppen ezért az egyén szabadságának is részét kell alkotnia. Jóllehet Kymlicka ezt az elvet a nemzetállam feltételei közt a nemzeti többséggel szemben hangsúlyozza, ám nyilvánvalóan érvényesnek kell lennie a kisebbségen belül is. Lásd Will Kymlicka: Multicultural Citizenship. Oxford, Clarendon Press, 173-174., 188. p. 63