Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
9. Telepesek a történelem viharában
A telepesek elűzése a bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolt területekről 205 kitelepülésüket.517 A nyilatkozatokban a telepesek hangsúlyozzák ugyan, hogy önszántukból döntöttek a kitelepülésről, ám nem kétséges, hogy a döntés hátterében a telepesekkel szemben kialakult közhangulat éppúgy szerepet játszott, mint a hatóságok zaklatásai. A már novemberben beadott kitelepülési kérelmek ellenére a december közepén végrehajtott felvidéki nép-, földbirtok- és állatösszeírás még a helyén találta a Komáromhoz közeli nagyobb telepek (Hodzsafalva, Stúrová, Okánikovo, Mudroňovo, Šrobárová) telepeseit. Tömeges és szervezett elköltözésük (ingóságaikat: bútoraikat, háziállataikat is vitték) végül december utolsó napjaiban és januárban zajlott le. A telepesek elüldözésében a helyi lakosság döntő többsége nem kívánt részt venni, s tevékenyen nem is járult hozzá. A csehszlovák földreform során átélt kisemmizettség érzése, valamint személyes sérelmek is hozzájárultak viszont ahhoz, hogy a kolonisták elűzését általában jogosnak tartották, s kevés szolidaritást mutattak fel azok irányában (noha kivételek természetesen ez esetben is akadtak). Sokan nem tudnak ellenállni annak a csábításnak, amit a telepes vagyon könnyű megszerzésének a lehetősége jelentett. Mivel a katonai közigazgatás parancsára több községben is kidobolták, hogy a távozó telepesek vagyonát meg lehet vásárolni, tömegesen igyekeztek kihasználni azok szorult helyzetét, hogy fillérekért hozzájussanak a bútorokhoz, élőállathoz, használati eszközökhöz. Sőt a felhecceit lumpenrétegek néhány helyen a még a helyükön lévő telepesek fosztogatásától sem riadtak vissza. Ilyen eseményre került sor a csehszlovák időkben Švehlovóra átkeresztelt hajmáspusztai kolónián, ahová a szemtanúk állításai szerint november 9-én mintegy 50 környékbeli civil (feketenyékiek és nagyfödémesiek) jött, akik válogatás nélkül fosztogatni kezdték a többnyire cseh nemzetiségű telepesek házait,518 majd a közben megérkező katonai egységek csendes asszisztálása mellett elvitték a telepesek gabonáját, vágóállatait, a telepes házak ablakait pedig betörték. Általánosabb jelenségnek mondható a már elhagyott telepes birtokok fosztogatása, amelyben azonban nem feltétlenül csak a helyi lakosság legszegényebb rétegei vettek részt, hanem sok esetben a gazdatársadalom színe-java is. A somorjai járási katonai parancsnokság vizsgálata szerint miután a macházai telepesek távozni kényszerültek, helyben hagyott ingóságaikat a helyi lakosság szinte egy-két nap alatt széthordta.519 A vizsgálat összesen 13 családnál talált a telepes birtokokról származó vagyontárgyakat. Igaz, az érintettek egy része - nem túl hihetően - azt nyilatkozta, hogy ők csak arra azért vették magukhoz az állatokat és eszközöket, mert azokat a telepesek nem tudták magukkal vinni, ha viszont azok visszajönnek, mindent vissza kívánnak szolgáltatni, illetve mindennek ki akarják fizetni az árát. A jelentés szerint még további személyeknél is voltak eltulajdonított tárgyak, ám ezek felkutatása nehézségekbe ütközött, mivel a falu elöljárósága is részt vett a telepes vagyon széthordásában, s így szinte lehetetlen volt bizalmas értesüléseket és segítséget szerezni a tárgyak felkutatásához. A macházai telep kifosztása nem egyedi jelenség volt, s így a katonai közigazgatás egyik legetőbb feladatát a teljesen vagy részben kiürült telepek vagyoni biztonságának a megőrzése jelentette. A már több ízben is idézett somorjai járási katonai parancsnokság november 13-án arról számolt be fölöttes szerveinek, hogy a hatáskörébe tartozó 517 ŠOA Komárno, f. MKOW, k. 2, 262/1938. 518 Uo. 9. sz. dokumentum, 41. p., 40. sz. dokumentum, 70-72. p. 519 ŠOA Šaľa, f. Hlavnoslúžňovský úrad v Šamoríne (1938-1945), k. 10, 162/1938.
