Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
9. Telepesek a történelem viharában
198 Telepesek a történelem viharában Magyarországhoz került volna, hogy a néprajzi határon feküdt, s a lakossága is szlovák volt. Végül az ún. „Eigentumsgrenze” elv alkalmazása és némi területcsere árán a szlovák küldöttségnek sikerült elérnie, hogy hat állami kolónia (Mezőkeszi, Újdögösmajor, Józsefmajor és Nagyfalu, Erzsébetmajor és Annamajor), valamint mintegy tucatnyi magántelep (az Éberhárd melletti Gessayov, a Lévától északra és keletre található Szentkeresztpuszta, Kamenecpuszta, Mocsárpuszta, Alsózsember, Kó'határmajor, Kálnaborfő, a nógrádi Tótkelecsény, Alsósztregova stb.) Szlovákiában maradt. Sajátos helyzet alakult ki a Rárósmulyad melletti Parlagpusztával kapcsolatban, amelyet a Bécsben kijelölt demarkációs vonal úgy vágott ketté, hogy a telep nagyobbik része Szlovákiában maradt, kisebbik része viszont Magyarországhoz került.499 A telepesek vallomásai szerint a magyar katonák több ízben is átlépték a demarkációs vonalat, s arra akarták rábírni a telepeseket, hogy kérjék a Magyarországhoz való csatolásukat.500 A delimitációs tárgyalások során pontosított államhatár azt eredményezte, hogy a kolonizáció mindkét formája során letelepített 3300 telepesnek valamivel több mint 70%-a, mintegy 2400 család került Magyarországhoz. Mivel ezek egy része - mint ahogyan már jeleztük - még a bevonuló honvédség előtt eltávozott, így a Magyar Királyság fennhatósága alá ténylegesen mintegy kétezer telepes család kerülhetett. A Magyarországhoz került kolóniák lakossága különbözőképpen reagált a honvédcsapatok bevonulására. A fejleményeknek sem szlovákként/csehként, sem telepesként nem tudtak örülni, ám - félve az esetleges ellenlépésektől - érzelmeiket többnyire leplezték. A magyar falvakban élő telepesek szintén ott álltak a díszkapuk mellett, házaikra magyar lobogót tűztek ki, az önálló kolóniákon pedig díszkaput is állítottak. Bellova Ves (Viténypuszta) kolónián a falu szélén felállított díszkapu mellett szlovák nyelvű üdvözlő szöveggel fogadták a bevonuló honvédséget, majd este táncmulatságot szerveztek a tiszteletükre.501 Máshol inkább visszahúzódtak a házaikba, igyekeztek úgy viselkedni, hogy ne keltsenek feltűnést. Ennek és a bevonuló csapatok magatartásának is köszönhető, hogy a visszacsatolás első egy-két napja általában incidensek nélkül telt el. A visszaemlékezések szerint a magyar honvédek, ha nem is viselkedtek szívélyesen a telepesekkel szemben, de sem szóval, sem fizikailag nem bántották azokat.502 Kivételként említhetjük Tamásháza kolóniát, ahol a 10-én bevonuló katonák fegyvert keresve házkutatást tartottak a telepesek házaiban, egyiküket pedig megfenyegették, így az kénytelen volt a Kis-Dunán keresztül Szlovákiába távozni.503 Szintén a honvédcsapatok bevonulásához kapcsolható az a köbölkúti eset is, amely a maga nemében a területátcsatolás legsúlyosabb incidensének számít. Az itt történt események jórészt feltáratlanok. A szlovák források, amelyek az eseményeket a magyar katonák egyoldalú és brutális fellépéseként tüntetik fel, három légionárius telepes haláláról szólnak, akiket a 499 Mivel az ideköltözött szlovák lakosság az északi hegyvidék hagyományos falutípusát magával hozva egymástól meglehetősen távol, az észak-déli tájolású völgyben szétterülve építette fel házait, így a község meglehetősen nagy területen feküdt. 500 Deák, Ladislav: i. m. II., 73. sz. dokumentum, 98-9. p.; 96. sz. dokumentum, 123. p.; 100. sz. dokumentum, 127. p. 501 Uo. II., 123. sz. dokumentum, 153. p. 502 A Deák által összegyűjtött dokumentumok közül több tanúskodik erről. Vö. Deák, Ladislav: i. m. II., 106. sz. dokumentum, 131-132. p.; 123. sz. dokumentum, 153. p. 503 Uo. 28. sz. dokumentum, 61.; 30. sz. dokumentum, 63. p.
