Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
8. A telepítések végső mérlege
Gazdasági vagy etnikai motívumok - néhány szó a telepítések okairól 171 fontosabbak azonban számunkra a két térség agrárstruktúrájának a jellemzői, amellyel kapcsolatban leginkább Polányi Imre448 és Nagy Mariann449 munkái nyújtanak támpontot. Nagy Mariann a magyar agrártörténet-írás szempontjából úttörőnek számító munkájában kvantitatív módszerekkel és a sokváltozós adatelemezés korszerű matematikaistatisztikai eljárásainak alkalmazásával vizsgálta meg a történeti Magyarország mezőgazdaságának regionális szerkezetét. Munkájához többek között az 1910-es népszámlás, az 1911-es állatszámlálás, az 1895-ös mezőgazdasági statisztika és az 1906 és 1910 közötti évekre vonatkozó növénytermesztési statisztikák adatsorait használta fel. A mezőgazdaság mindhárom szektorát jellemző adatok és tényezők elemzése alapján a történelmi Magyarországot 21 egymástól eltérő adottságú agrártérségre osztotta fel, kimutatva az egyes térségek közötti különbségeket. Mivel azonban az így kapott agrártérségek sem a mai országhatárokat nem fedik, sem a korabeli etnikai határokat nem követik, az alábbiakban a Nagy Mariann által közzétett megyesoros adatok alapján csupán néhány kiválasztott megyén keresztül próbáljuk bemutatni a szlovák és magyar megyék agrárstruktúrának jellemzőit. A magyar jellegű megyék közül a kolonizáció célpontjának számító Pozsony, Komárom, Esztergom és Nógrád450, az északi megyék közül pedig a telepesek eredeti lakóhelyeit magában foglaló Trencsén, Turóc, Árva és Liptó megye adatait vizsgáljuk meg. Az agrárium fejlettségi szintjét mutató adatok a négy északi megyével szemben a déli megyék kedvezőbb adottságait mutatják. Az agrárhányados, amely azt fejezi ki, hogy a lakosság hány százaléka él mezőgazdaságból, mindkét térségben az országos átlag (66,6) alatt maradt, az északi megyékben 63,6, délen pedig 54,9 volt. Az ezer katasztrális holdra jutó mezőgazdasági népességet kifejező agrársűrűség mutatója szintén délen kedvezőbb, itt 379,5, míg a négy északi megyében 478,5. Ha az egy mezőgazdasági lakosra jutó művelt terület nagyságát nézzük, az északi 2,3 holddal szemben délen 2,7 holdat kapunk. Más megvilágításba helyezi azonban ezeket az adatokat a földműveléssel foglalkozó lakosság megoszlásának mutatója. Míg ugyanis az északi megyékben a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság háromnegyede (76,1%) önálló gazdálkodó volt, s csupán a maradék egynegyede (23,9%) gazdasági cseléd vagy napszámos, addig a négy déli megyében a mezőgazdasággal foglalkozóknak csak alig több mint a fele volt önálló gazdálkodó (55,39%), viszont 44,7%-uk cseléd vagy napszámos. A paraszti gazdaságok nagyság szerinti megoszlását Polányi Imre vizsgálta, aki a mai Szlovákia területére számította át a félbevágott megyék adatait is. Az ő számításai szerint az öt holdig terjedő törpebirtokok aránya a déli megyékben 59,2%, az északiakban viszont csupán 39,8% volt; az 5-től 20 holdig terjedő kisparaszti gazdaságok esetében viszont fordított volt az arány, ezekből délen volt kevesebb (30,1%) és északon több (48,5%).451 448 Polányi: i. m. 449 Nagy Mariann: Mariann: A magyar mezőgazdaság regionális szerkezete a 20. század elején. Budapest, Gondolat, 2003. 450 A felsorolt megyék Pozsony kivételével csak részben kerültek Csehszlovákiához. Úgy gondoljuk azonban, hogy e megyék agrármutatói így is jól példázzák a kolonizáció célterületének viszonyait. 451 Vő. Polányi: i. m. 64-65. p.
