Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
8. A telepítések végső mérlege
172 A telepítések végső mérlege Összességében tehát leszögezhető, hogy noha az északi hegyvidéken élő szlovák lakosság évszázados föld utáni vágya nem hagy kétséget a földreform szükségessége iránt, az északról délre irányuló telepítéseknek a szlovák szakirodalom által hangsúlyozott gazdasági indokoltsága mégsem állja meg a helyét. Azt ugyanis, hogy az északi területek igényjogosultjait (nem is beszélve a viszonylag jómódú morva telepesekről) Dél- Szlovákiába telepítették, ahol az északinál magasabb volt a törpebirtokok aránya, a napszámosok és cselédek aránya pedig a mezőgazdaságból élőknek majdnem a felét tette ki, semmiféle gazdasági vagy szociális indokkal nem lehet alátámasztani. A Dél- Szlovákiában élő lakosság ugyanis legalább annyira vagy még inkább rá volt szorulva a felosztásra kerülő földtulajdonra, hiszen a nagybirtok felszámolása az ő egzisztenciájukat közvetlenül is veszélyeztette. így, ha az ÁFH tényleg gazdasági és szociális megfontolások alapján kívánta volna végrehajtani a reformot, akkor Dél-Szlovákiában elsősorban a helyi lakosságnak juttatott volna belőle. Mivel azonban ez nem így történt, okkal feltételezzük, hogy a telepítések hátterében más, elsősorban nemzetpolitikai és ezzel összefüggésben állambiztonsági célok álltak. Ezekről a korábban már ismertetett kolonizációs elképzelések és tervek mellett elsősorban a kolóniák földrajzi helyszínének tudatos kiválasztása tanúskodik. 8.3. A KOLONIZÁCIÓ TERÜLETI MEGOSZLÁSA. A KOLÓNIÁK MINT A NEMZETI TERJESZKEDÉS ESZKÖZEI Amint az ÁFH és a Telepítési Hivatal iratanyagában több ízben is megfogalmazódott, a kolonizációba azon a földreform során újonnan létrehozott parasztgazdaságok tartoztak bele, amelyek az ún. kolonizációs területen jöttek létre. A kolonizációs terület pontos kijelölése viszont nehezen érhető tetten a telepítések iratanyagában, noha azt több dokumentum is azonosítja a magyarok által lakott térséggel. Egy 1925-ből származó dokumentum, amely A kolonizációs terület falvai az 1919-es népösszeírás alapján452 címet viseli, Szlovákia 30 járásának azt az összesen 640 települését jelöli meg telepítési területként, ahol a magyar lakosság aránya a népösszeírás szerint meghaladta az 50%ot. Ezen a területen a dokumentum szerint az összeírás idején 634 629 személy élt, akik közül 501 101 személy, vagyis az érintett lakosság 79%-a vallotta magát magyarnak. Noha a jegyzékbe több hiba is csúszott, s jónéhány a jelzett követelménynek megfelelő település kimaradt belőle, mégis hiteles forrásként fogadhatjuk el arra nézve, mi számított telepítési területnek. A telepítések gyakorlatának ismeretében azonban mégis arra következtethetünk, hogy a telepítési terület határait sohasem jelölték ki ennyire pontosan, hanem nagy általánosságban Dél-Szlovákia magyarok által lakott térségeit értették alatta. Ettől azonban el-eltértek, s a magánkolonizáció esetén néhány esetben előfordult, hogy a nyelvhatár fölötti térségben is telepes birtokként tartottak számon gazdaságokat. Támogatták például a telepítéseket a Léva fölötti szlovák többségű falvak határában, melynek feltehetően a város körüli szlovák etnikum megerősítésének a szándéka volt az oka. Ha a telepítéseket a két világháború közötti csehszlovák közigazgatás politikai járásai alapján vizsgáljuk, a telepes családok számát és a betelepített termőföld nagyságát 452 SNA, f. KR, k. 39. Obce kolonizačního území na Slovensku die sčítání lidu z roku 1919.
