Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között - Nostra Tempora 15. (Somorja, 2009)
4. Dél-Szlovákia szláv kolonizációjának első évei (1921 - 1923)
A magánkolonizáció a húszas évek első felében 101 egyéb jogosítványai is bekerültek. A rövidített kiutalási eljárástól az ÁFH a termőföld felparcellázásának felgyorsítását remélte, miközben ez az eljárás a kolonizáció nemzeti céljainak is megfelelt, hiszen a földreform hagyományos kiutalási formájával szemben ilyen esetben nem kellett kielégíteni a helyi lakosság igényét. Másrészt a birtokos általában csak úgy kapott engedélyt egy-egy birtokrész rövidített kiutalási eljárás általi eladásához, ha az ÁFH által kijelölt személynek vagy szervezetnek adta el azt. A birtokosok számára ez a megoldás leginkább azért volt kedvező, mivel a közvetlen adásvétel útján magasabb áron tudta a birtokát értékesíteni, mintha azért a lefoglalás során kárpótlást kapott volna. Erre a bevételre pedig igencsak rá voltak szorulva, hiszen az állam által nagybirtokokra kivetett rendkívül magas vagyondézsma befizetéséhez készpénzre volt szükségük. Ezt a kényszerhelyzetet az ÁFH tudatosan igyekezett kihasználni arra, hogy a dél-szlovákiai nagybirtok minél gyorsabban cseh és szlovák kézbe kerüljön. Erről a szándékról Holúbek képviselőnek az ÁFH ellenőrző bizottságában elhangzott szavai is tanúskodnak: „Szlovákiában fontos, kié a föld. Most főleg magyarok és zsidók birtokolják. A mi szándékunk az, hogy minél több kerüljön minél gyorsabban szlovákok kezébe, s ezért el kell távolítani ennek akadályait. A nagybirtokosoknak ugyanis a vagyondézsma miatt készpénzre van szükségük, és a szlovákiai nagybirtokosok szívesen adják el birtokaikat. Sokan a határon túlra akarnak költözni. Mivel az államhoz kevésbé barátságos rétegről van szó, ebben támogatni kell őket. Ezen okok miatt a szlovák képviselői klub támogatja a magánparcelláció lehetővé tételét Szlovákiában... Persze felügyelni kell arra, hogy csupán jogosult igénylők és csupán szlovákok jussanak ilyen módon földhöz."287 A magánkolonizáció útján telepes birtokhoz jutottak tehát a rövidített kiutalási eljárást használták ki, miközben a telepes birtok megvásárlásához minden esetben kellett az ÁFH jóváhagyása is. A telepesek ilyen esetben egy nyilatkozatot írtak alá, amelyben vállalták az Állami Földhivatal felé, hogy megszerzett birtokukat alávetik az oszthatatlan parasztbirtokokra vonatkozó megkötéseknek, illetve a szántóként megvásárolt földjeiket nem alakítják át legelővé. A nyilatkozatban a telepesek tudomásul vették azt is, hogy birtokukat az ÁFH akár „vissza" is vásárolhatja tőlük.288 Bár a magántelepesek általában magasabb árat fizetetek a földért, mint az állami telepítések résztvevői, az északi megyék szlovák lakossága mégis szívesen választotta ezt az eljárást. Ennek oka pedig nem csupán az volt, hogy így rövidebb idő alatt jutottak földhöz, hanem az is, hogy a földbirtokossal való közvetlen megegyezésben látták annak biztosítékát, hogy egy esetleges határváltozás esetén a megvásárolt termőfölddel kapcsolatos tulajdonjoguk ne szenvedjen csorbát. A magánkolonizációban leginkább Szlovákia északnyugati, illetve középső régiójának szlovák lakossága vett részt, míg az állami telepítésekbe nagy számban bekapcsolódó morva lakosság csak elvétve használta ki a kolonizációnak ezt a formáját. A magánkolonizáció sajátos formáját képviselte a kolonizátorok belépése a folyamatba. Ezek különféle szövetkezetek, bankok vagy akár magánszemélyek is lehettek, akik a földhivatallal történt megegyezés alapján saját maguk szervezték meg egy-egy nagybirtok kolonizálását. A magán kólón izátorokat a telepítések nemzeti céljai mellett, sőt azok fölött elsősorban saját gazdasági érdekeik vezették, s jól jövedelmező vállalkozásként tekin287 NA ČR, f. SPU-VŠ, k. 132, Správný výbor ŠPU, 56. zasedání, 23. 10. 1922 288 SNA, f. EMZ, k. 91, bez č. Osvedčenie
