Lampl Zsuzsanna: Magyarnak lenni. A szlovákiai magyarok értékrendje - Nostra Tempora 14. (Somorja, 2007)

Diploma előtt és után. Egyetemet végzett szlovákiai magyar fiatalok választási és lehetőségei

128 Diploma előtt és után

Az egyik interjúalany például eredetileg pedagógus szeretett volna lenni, de mivel vallásos családból származott, vallásosságát nem tudta összeegyeztetni a „szocializmus pedagógusok iránt támasztott követelményeivel”. Ezért inkább lemondott a szakmáról. Választását végső soron az határozta meg, hogy melyik egyetemre tudott a legkönnyebben bejutni. Ám amint ez a következő beszélgetésrészletből kiderül, így sem a legkönynyebb utat választotta, hiszen két olyan szak között vacillált, amelyekre sosem volt könynyű bejutni. Végül orvos lett.

„Aztán úgy gondoltam, hogy akkor ügyvéd leszek. Aztán körülbelül a harmadik évfolyamban a gimnáziumban, amikor bejelentettem az osztályfőnökömnek, hogy én ügyvéd szeretnék lenni, akkor azt mondta nekem, hogy tízszeres túljelentkezés van a jogászati főiskolára, és miért gondolom én azt, hogy pontosan engem, magyar osztályból oda fel fognak venni. Hát így meghánytam-vetettem a dolgot, és akkor úgy mondtam, úgy gondoltam, hogy hát tényleg igaza van, azért tízszeres túljelentkezés, és akkor úgy gondoltam, hát akkor megyek orvosira, ott csak hatszoros túljelentkezés van. ”

Egy másik megkérdezett a matematika felé inklinált. Felvételi nélkül bekerült a pozsonyi Comenius Egyetem matematika-fizika szakára, aztán mégis jogász lett belőle. Igaz, ez sem volt teljesen véletlen, mert elmondása szerint alapiskolás korától jogot akart tanulni.

„Nekem a matematikához volt tehetségem gyerekkoromban, jártunk is alapiskolától kezdve nemzetközi magyar matematikai olimpiákra, Kárpát-medencét felölelő versenyekre, és ebből fakadt az is, hogy engem a matfiz-re fölvettek felvételi nélkül. De én már hatodikos alapiskolás koromtól tudtam, hogy én a jogot fogom járni. Hogy miért, azt nem tudom. Én akkor elgondolkoztam már rajta, hogy én ezt akarom csinálni? A filmekben nem fogott meg semmi abból, amit láttam. Azt se tudtam, hogy mi a jog. Gimnázium első osztályában voltak sokan, akik jogot szerettek volna tanulni, különben én lettem az egyedüli, aki jogot végzett az osztályunkból. Hát majd valami ügyvédnek vagy ilyesminek kitanulok, ilyen szinten ment a megfogalmazás. Komolyan nem tudom hogy miért, de valami megragadott benne, talán az, hogy egy rendszer, ami irányítja az életünket. ”

További tipikus példa a következő interjúalany, aki érettségi után egy időre „letette a lantot”. Szeretett volna tanulni, de nem tudta, hogy mit. Döntésképtelenségében közrejátszhatott szülei magatartása is. Tudniillik ő volt az egyetlen a megkérdezettek közül, aki nem kapott semmiféle biztatást a továbbtanulásra (a többi interjúalany szülei saját iskolázottságuktól és szakmájuktól függetlenül valamennyien buzdították gyermekeiket). Aztán közbeszólt a véletlen. Először csak azzal a céllal vágott neki a tanulásnak, hogy diplomát szerezzen.

„Mondom, egy ismerősöm jár oda, és mondta, hogy mi lenne, ha együtt járnánk, és én akkor buliból mentem. Én akkor itthon voltam anyaságin a lányommal. És akkor havonta egy hetet felmegyünk Kassára, beülünk a padba. Én szerettem volna tanulni mindenképpen, csak soha nem tudtam, hogy mit. Ez meg közel volt, olcsó volt.

így kezdtem én is, legyen egy diplomám, és aztán jó lesz. De aztán úgy megszerettem, meg azért a fizetés az úgy nem sok, de a sok nyári szünet, az jó volt. Mert én akkoriban egyedül neveltem a lányomat, és az volt, hogy hova teszem nyáron, ha én dolgozom. Akkor a szüleim dolgoztak még, senkire nem tudtam hagyni. És az jó volt, hogy együtt megyünk, együtt jövünk, tudok róla gondoskodni, az egy megnyugtató tudat volt. Később meg aztán a tanítást is úgy éreztem, hogy tudom csinálni, bírom csinálni. " Természetesen sok esetben a fent említett négy szempont kombinációja döntött az iskolaválasztásnál. Előfordult, hogy valaki érdeklődési köréből adódó konkrét elképzelé-