Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)
A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata
A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata 35 nyesítését s a kollektív nemzetiségi jogoknak az ország készülő új alkotmányában való rögzítését. Az 1989. novemberi ún. bársonyos forradalommal magát gyökeresen új helyzetben találó magyar kisebbségnek új kihívásokkal, megváltozott politikai és gazdasági feltételekkel kellett megbirkóznia. Átalakult nemcsak politikai, hanem kulturális, művelődési, tudományos életének szerkezete, intézményi struktúrája is. Fiatal ellenzéki magyar értelmiségiek egy csoportja már a rendszerváltás napjaiban létrehozta a második világháború utáni Csehszlovákia első szabad magyar politikai tömörülését, a kezdetben Tóth Károly, majd A. Nagy László által vezetett Független Magyar Kezdeményezést (FMK). 1990 tavaszán megalakult a Duray Miklós vezette Együttélés és a Janics Kálmán, majd Bugár Béla vezette Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM). A nemzeti összefogást hirdető Együttélés és MKDM választási koalíciós szerződést kötve együtt indult az 1990. júniusi első szabad parlamenti választásokon, s juttatta be képviselőit a prágai és pozsonyi parlamentbe, a liberális elkötelezettségű FMK a hasonló elveket valló s a szlovákiai rendszerváltást irányító Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom listáján tett szert parlamenti képviseletre. A kisebbségi magyar többpártrendszer sajátossága volt, hogy amíg az Együttélés és az MKDM, elsősorban a kisebbségvédelemre összpontosítva, ellenzékben politizált, addig a későbbiekben a Magyar Polgári Párt nevet felvevő FMK parlamenti alelnöki (A. Nagy László) és miniszterelnök-helyettesi (Zászlós Gábor), majd több miniszterhelyettesi pozícióba jutva, bekapcsolódott a szlovák kormánykoalíció munkájába. A politikai tömörülések megjelenésével a Csemadok korábban nélkülözhetetlen érdekvédelmi szerepe végleg megszűnt, s noha 1989 decemberében Varga Sándor személyében még ő delegálta a szlovák kormány első magyar miniszterelnök-helyettesét, majd politikai párttá alakításának lehetősége is felmerült, fokozatosan átértékelte tevékenységét, s azt a kultúra területére korlátozta. A demokratikus fejlődés a rendszerváltást követő eufórikus hangulat elmúltával felszínre hozta a pártállami korszakban mesterségesen elfojtott nacionalista indulatokat. Már a szlovák parlament által 1990. október 25-én elfogadott 425/1990. sz. nyelvtörvény jelentős visszalépést jelentett a nyelvhasználati jogok tekintetében. A törvény a szlovák nyelvet határozta meg Szlovákia egyetlen hivatalos nyelveként, s a nemzetiségek nyelvének a hivatalos érintkezésben való használatát 20%-os részarányuktól tette függővé, az állami és önkormányzati szervek dolgozói számára pedig ráadásul nem tette kötelezővé a kisebbségek nyelvének ismeretét és használatát. Nem tartalmazta a nyelvtörvény a község- és utcanevek többnyelvű megjelölésének lehetőségét sem, ezért nem sokkal a törvény elfogadása után megkezdődött a rendszerváltás után felállított kétnyelvű helységnévtáblák eltávolítása is. A várakozásokkal ellentétben nem orvosolta a magyar kisebbségen 1945 után elkövetett sérelmeket az 1990. október 2-án elfogadott restitúciós, valamint az 1991. május 21-én kelt földtörvény sem, amelyek csupán az 1948. februári kommunista hatalomátvétel után elkobzott vagyon visszaigénylését tették
