Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)
A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata
A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata 29 sét is. A határozatok azonban csupán korlátozottan, nem ritkán pedig csak papíron valósultak meg, ráadásul mivel általában titkosnak minősítették őket, és nem hozták nyilvánosságra, a pártállam korlátái között ellenőrzésükre sem kerülhetett sor. Már a negyvenes évek végén lehetővé tették a magyarok felvételét a kommunista pártba, s többen, mint pl. Major István, Lőrincz Gyula, Fábry István és Dénes Ferenc a CSKP, ill. az SZLKP Központi Bizottságába is bekerültek. Az 1954. évi parlamenti választások alkalmával első ízben járulhattak magyarok is az urnákhoz, s választottak be magyar nemzetiségűeket is a prágai Nemzetgyűlésbe és a pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanácsba, amely Dénes Ferenc személyében magyar alelnököt is kapott. Az ötvenes években meglehetősen széles magyar iskolahálózat jött létre. A magyar tannyelvű alapiskolák, az ún. nyolcéves középiskolák száma az 1957/58-as tanévben elérte az 566-ot, a némileg lassabban kiépülő magyar gimnáziumok száma a hatvanas évekre 22-ben állapodott meg. A magyar pedagógushiány pótlására kezdetben hathetes tanítóképző gyorstanfolyamokat szerveztek, majd 1951-től a pozsonyi Szlovák Egyetem (a mai Comenius Egyetem) Pedagógiai Karán megnyíló magyar tagozat látta el a magyar pedagógusképzést. A megszűnő Pedagógiai Kartól 1953-ban az újonnan alakult kétéves Felsőbb Pedagógiai Iskola és a négyéves Pedagógiai Főiskola vette át a magyar tanárképzést, mígnem az újabb átszervezések folytán a Pedagógiai Főiskola magyar tanszéke 1959-ben beolvadt a Comenius Egyetem magyar szemináriumába, s ezzel megalakult az egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv- és Irodalom Tanszéke. A Felsőbb Pedagógiai Iskola magyar tagozata 1960-ban átkerült Nyitrára, ahol a Pedagógiai Intézet magyar tagozataként működött tovább. A magyar kisebbség kulturális igényeinek kielégítése a Csemadok megalakulását követően az ötvenes évek első felében előbb a műkedvelő jellegű Állami Faluszínház magyar tagozatának (1950), majd a komáromi Magyar Területi Színház létrehozásával (1952), valamint a Csemadok égisze alatt létrejött, de meglehetősen rövid életűnek bizonyult Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó és a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes megalakításával (1953) folytatódott. A sort az ötvenes évek második felében az Ifjú Szivek Magyar Népművészeti Együttes létrejötte (1957) és az Irodalmi Szemle című folyóirat megjelenése (1958) folytatta, s ugyancsak ekkor, 1956-ban indult útjára a Csemadok évtizedeken keresztül legjelentősebb kulturális seregszemléjének, az Országos Dal- és Táncünnepélyek sorozata. A Csemadok tevékenységében ebben az időben bizonyos kettősség volt tapasztalható. A hatalom az egyesületnek eredetileg csupán a párthatározatok magyar lakosság közötti érvényesítésének segítését szánta, s éberen ügyelt arra, nehogy olyan személyek kerüljenek a vezetésébe, akik a Csemadokot életképes, netán akár érdekképviseleti munkát is kifejtő szervezetté alakítanák. Az egyesület ugyanakkor a jogfosztottság évei után pótolhatatlan tevékenységet fejtett ki azáltal, hogy felvállalta a magyar kisebbség népművészeti hagyományainak ápolását, kulturális életének kibontakoztatását, közreműködött a magyar iskolák újraindításában, gyakorlatilag valamennyi magyar kisebbségi intézmény
