Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)
A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata
28 A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata nak az 1951. november 13-án megkötött csehszlovák-magyar kulturális együttműködési egyezmény. A közel kétéves előkészítést és hosszas egyeztetést követően aláírt egyezményből a csehszlovák ellenállás miatt kimaradt a kisebbségi jogok és a nemzetiségek kölcsönös támogatásának a magyar fél által kezdetben szorgalmazott rögzítése, ami jelezte, hogy a magyar párt- és állami vezetés a nemzetiségi kérdést ekkorra már alárendelte az általános kapcsolatoknak. Csehszlovák-magyar viszonylatban, legalábbis hivatalos formában mintegy két évtizeden keresztül általában fel sem merült nemcsak a kisebbségi jogok, hanem a nemzetiségek kölcsönös támogatásának és anyaországi kapcsolattartásának kérdése sem. A világháború utáni első, 1950. évi csehszlovák népszámlálás eredményeire a nacionalista politika enyhülése ellenére nagymértékben rányomta bélyegét az éveken át tartó üldöztetés emléke. A magukat magyarnak vallók száma a lakosságcsere, a kitelepítések és a reszlovakizáció, valamint a népszámlálás során a reszlovakizáltakra gyakorolt nyomás következtében az 1930. évi 592 337-ről 354 532-re csökkent, Szlovákia összlakosságán belüli részaránya pedig 17,8%ról 10,3%-ra esett vissza. Nyilvánvaló azonban, hogy a népszámlálás adatai nem a magyarság valós számát tükrözték, amit a későbbiekben az 1961. évi népszámlálás is tanúsított, amely alkalmával Szlovákiában 518 782 személy, az összlakosság 12,4%-a vallotta magát magyar nemzetiségűnek. A magyar lakosság száma az 1970 és 1991 közötti népszámlálások tanúsága szerint továbbra is enyhén emelkedett (1970: 552 006; 1980: 559 490; 1991: 567 296), az ország összlakosságán belüli részaránya azonban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok és különböző asszimilációs tényezők következtében már folyamatos csökkenést mutatott (1970: 12,2%; 1980: 11,2%; 1991: 10,8%). Az 1970-es és 1991-es népszámlálás, amelyek során a megszámláltak nemzetisége mellett rákérdeztek anyanyelvűkre is, bebizonyította, hogy az anyanyelvi bevallás hitelesebben utal a lakosság etnikai hovatartozására, s kedvezőbb képet nyújt a kisebbségi lakosság számáról, mint a nemzetiségi statisztika. 1970-ben 600 249 személy, Szlovákia összlakosságának 13,2%-a, 1991-ben pedig 608 221 személy, az összlakosság 11,5%-a vallotta magát magyar anyanyelvűnek. A negyvenes évek végén és az ötvenes években általában párthatározatok, ritkábban a Megbízottak Testületé határozatai formájában történtek kísérletek a magyarság helyzetének további rendezésére és egyenjogúságának - legalább formális - biztosítására, a magyar lakosságnak az ország politikai, társadalmi és gazdasági életébe való újbóli integrálására. Ezek - mint például a pártvezetés 1949. február 5-i, 1950. január 6-i és 1959. január 16-i, valamint a Megbízottak Testületé 1952. július 1-jei és 1959. február 5-i határozatai - célul tűzték ki Dél-Szlovákia iparosítását, elrendelték többek között a nemzeti bizottságok magyarokkal történő kiegészítését, majd a nemzeti bizottságok megüresedett vezető tisztségeinek magyarokkal való betöltését. A magyarlakta járásokban lehetővé tették a magyar nyelv széles körű használatát a hivatalos érintkezésben és a közigazgatásban, beleértve a magyarlakta települések kétnyelvű megnevezését, a törvények és egyéb jogszabályok magyar nyelvű megjelenteté-
