Popély Árpád: A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája 1944-1992 - Nostra Tempora 13. (Somorja, 2006)
A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata
26 A (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének vázlata molt. A május végén megtartott parlamenti választásokon a németek és a magyarok - a reszlovakizáltak kivételével - továbbra sem vehettek részt, s ugyanebben a nacionalista légkörben került sor 1948. június 11-én a magyar és német eredetű, ill. hangzású helységnevek elszlovákosítására, amely során 710 - többségében magyarlakta - település nevét cserélték fel mesterséges szlovák névvel, megszüntetve egyúttal a kisebbségek által lakott települések kétnyelvű megnevezését. Az első kérdés, amelyben a csehszlovák államhatalom 1948 tavaszán már némi „engedményekre" is hajlott, az a Csehországba deportált magyarok kérdése volt. Mivel közeledett másfél éves munkakötelezettségük lejárta, hazatelepülésüket azonban továbbra sem tartották kívánatosnak, a csehszlovák állampolgárság ideiglenes megadásának fejében végleges csehországi letelepedésre igyekeztek rábírni őket. Az erőteljes propaganda ellenére mindössze 2209 személy kérte állampolgársága visszaadását, s közülük is csupán 1531-en jelezték letelepedési szándékukat, ami július 21-én a deportáltak munkakötelezettségének meghosszabbítását lehetővé tévő törvény meghozatalára késztette a Nemzetgyűlést. A csehszlovák párt- és állami vezetésnek 1948 nyarán azonban már be kellett látnia, hogy a magyar kisebbséggel szembeni politikáján változtatnia kell. Egyrészt világossá vált, hogy a lakosságcsere nem hajtható végre az általa elképzelt mértékben, s mindenképpen számolnia kell a magyar lakosság egy részének helyben maradásával, amelynek helyzetét idővel rendeznie kell. Másrészt ekkor már a - magyarság kitelepítését korábban támogató - szovjet vezetés is arra törekedett, hogy a szovjet hatalmi tömbön belül kiküszöböljön minden olyan destabilizációs tényezőt, amely negatívan befolyásolhatná az érdekszférájába tartozó országok egymáshoz fűződő viszonyát. Végezetül pedig 1948 folyamán a magyar kommunista párt- és állami vezetés is egyre határozottabb nyomást gyakorolt Prágára, s többször tudtára adta a csehszlovák félnek, hogy a két ország közötti baráti viszony megteremtésének elsőrendű feltétele a magyar kisebbség helyzetének pozitív értelmű rendezése. A magyar pártvezetéssel történt egyeztetésekkel párhuzamosan előbb 1948 nyarán a prágai, majd szeptember végén a pozsonyi pártvezetés és a csehszlovák kormány is határozott a magyarság helyzetének rendezéséről. Kilátásba helyezték a magyarok állampolgárságának visszaadását, mezőgazdasági vagyonuk elkobzásának felfüggesztését, a deportáltak hazatérésének engedélyezését, magyar sajtótermék megjelentetését, a magyar nyelvű oktatás újraindítását, s egy magyar kulturális szervezet létrehozását. Ugyanakkor megengedhetetlennek tartották bármiféle magyar politikai párt létrehozását, a reszlovakizáltaknak a magyarság soraiba való visszatérését, megakadályozva többek között, hogy a létrehozandó magyar kultúregyesület tagjai legyenek vagy gyermekeik magyar iskolai osztályokat látogassanak. A magyar kisebbség jogállásának rendezése a Nemzetgyűlés 1948. október 25-én elfogadott 245/1948. sz. törvényével kezdődött, amely a csehszlovák állampolgárságukat elveszített magyarok számára - bizonyos korlátozások mellett - lehetővé tette állampolgárságuk visszaszerzését. Ezt követően a Megbízottak
