Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Utószó egy 10 évvel ezelőtt keletkezett értekezéshez, avagy a felemás asszimiláció

Utószó egy 10 évvel ezelőtt keletkezett értekezéshez 129

zsidók és nem zsidók társadalmi kapcsolatát (Ady 1917*: 7-8.).

Maga a példa is sántít azonban: Ady ebben az esszében - és más publicisztikai írásaiban is - az együttes kreativitást hangsúlyozta, melyben zsidók és magyarok „közösen új népet produkálnak” („vagy utánunk az özönvíz”), míg citálói egyirányú folyamatról, olykor kényszerű, túlkompenzált, erőltetett stb. asszimilációról beszélnek.

Nem vitás, hogy az asszimiláció és az emancipáció témája a korabeli közbeszédet jelentősen meghatározta. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a magyar modernizáció diskurzusa nem a „Mózes-hitű magyarok” társadalmi és politikai státusáról szóló vitákkal vette kezdetét, mint ahogy fenti szerzőknél olvasható, vagy ahogy Zygmunt Bauman és Shulamit Volkov a német zsidósággal kapcsolatban állítja (Bauman 1992a; Volkov 2001). Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar modernizációs diskurzus gyújtópontjában a középosztály kérdése állt, így aztán a modernizációs és emancipációs „projekt" az egész magyar társadalmat érintette. Minden társadalmi réteg, etnikum és csoportosulás, melyet a gazdasági és a társadalmi átalakulás mobilizált, valószínűleg épp oly „krónikus ambivalenciában” leiedzett, mint amilyent Bauman a német zsidóknak tulajdonít és Kafka, Simmel vagy Joseph Roth példájával vél bizonyítottnak. A lényegi különbséget, mely a zsidókat ismét a par excellence idegen pozíciójába helyezte, a modernizációról szóló diskurzus hozta létre, azonban először igazából csak akkor, amikor az izraelita vallásúak jogi emancipációja már lezajlott (Szabó 1989). A magyar modernizációs diskurzus önfelszámoló karaktere, ha egyáltalán, akkor ettől a ponttól datálható.

II. Az asszimiláció posztmodern kritikája

A modellel kapcsolatos első jelentős kritika is Zygmunt Baumantól származik, aki óriásesszéjében az „asszimilációs projektet" a modern kor sine qua nonjának nevezi (Bauman 1992a). Bauman szerint az asszimiláció nem kulturális csere vagy áramlás volt, hanem az individuális különbségek náció-