Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Utószó egy 10 évvel ezelőtt keletkezett értekezéshez, avagy a felemás asszimiláció
130 Utószó egy 10 éwel ezelőtt keletkezett értekezéshez nalizálása (vö. Karádynál „magyarosítás /magyarosodás/, sőt magának a nemzetnek az etatizálása, ami egy új identitásformát hívott életre, és azt társadalomtechnológiaként reprodukálta is: az ambivalenciát). Shulamit Volkovnak valószínűleg igaza volt, amikor Bauman elemzésének elitizmusát támadta (Volkov 2001). A posztmodern pápáját Volkov maliciózusan egy „posztmodern alternatívával” állította szembe. Eszerint a társadalomtudományok feladata nem a zsenik és az elit csoportok, hanem a „elképzelt kisebbségek” (vö. Benedict Anderson) kutatása. Nagyon úgy tűnik, hogy Bauman is ugyanabba a régi kelepcébe sétált bele, mint Kemény, Karády és Fejtő, amikor a zsidó asszimilációról mint a zsidó és a nem zsidó elit közötti egyenlőtlen viszonyról értekezett, miközben az össztársadalmi kontextusról - magáról a zsidó társadalomról is - megfeledkezett. Volkov posztmodern alternatívája ugyan gyökeres ellentéte Baumanénak, hiszen ő a zsidóság asszimilációjában a közösségi konfesszionalizmus, a házi vallásosság és a személyes társadalmi integráció hármasára helyezi a hangsúlyt, és nem feledkezik meg a zsidó közösségi intézményekről sem, végkövetkeztetése mégis Baumanéhoz hasonló: azért bukik meg a modernités zsidó projektje, mert a zsidóságot asszimilációs kreativitása ellenére sem akceptálta a társadalom (Volkov 2001, 190). Volkov gyorsan felismerte, hogy Bauman tökéletesen megfeledkezett a zsidó közösségekről és a nem polgári és nem nemzeti közösségi identitásokról. Azzal azonban, hogy a zsidóságot esszencialista módon, származási közösségként határozta meg, az általa elképzelt társadalomból és kisebbségekből is kiszorult volna a zsidóság egy bizonyos része: azok a hibrid identitásúak, akik a hármas kritériumrendszernek nem feleltek meg, és új választott közösségekben (pl. a szocdem mozgalomban vagy egyszerűen vegyes házasságokban) jelentek meg (Morris 1996: 238-246.). Bauman a gyökértelenség régi fogalmával operál, Volkov a par excellence idegenséggel, Karády, Kemény és Fejtő a túlzott asszimilációs kreativitással [overdid assimilation) - anélkül, hogy ezeket a régi, elhasznált fogalmakat dekonstruál-
