Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)

Jegyzetek

258 Jegyzetek 112. A Keresztény Szocialista Párt programja. Kiadja az užhorodi (ungvári) Kér. Szocialista Párt. Užhorod, 1919. 113. „Magyarország sajnos sokat szenvedett a zsidó betyáruralom alatt." 27. p. „Már pedig a proletárdiktatúra maga a szabályokba foglalt igaz­ságtalanság.” 33. p. Keresztény szocialisták naptára az 1920-ik szö­kőévre. Kiadja a Keresztény Szociális Egyesületek Központja, Bratisla­va (Pozsony). 114. A Csehszlovákiához csatolt területekről Magyarországra érkező mene­kültek számáról láad a 62. sz. jegyzetet. 115. Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás. Bécs, 1921, 63. p. 116. Bárdi: i. m. 146. p. 117. Kun Béla a „Slovenskí irodának” 8 millió koronát folyósított, de a fel­­használására már nem került sor. A Külügyminisztérium levele a pénz­ügyminiszterhez, 1919. október 10. MOL K 64, 1. csomag, 7. tétel. 4/res/1920. 118. A szöveg arra utal, hogy a történelmi Magyarország határain kívül élő magyarság ügyeivel ez az osztály foglalkozott a 20. század elejétől. A Miniszterelnökség Ili. ügyosztályának előterjesztése a miniszterta­nácsnak. 1919. december 23. MOL K 26,1204. csomó, I. tétel, 6460 szám. 119. A Felvidéki Liga vezetőinek levele a miniszterelnökhöz. 1920. szeptem­ber 14. MOL K 64, 1. csomag, 7. tétel 343/res/1920. 120. Petrichevich: i. m. 5. p. 121. Erre utal gróf Csekonics Ivánnak, a magyar kormány varsói kiküldötté­nek 1919. augusztus 19-én kelt Bethlen Istvánhoz írt levele, melyben beszámol arról, hogy Pitsudski fogadta a tót kiküldötteket, aki támo­gatja Párizsba menetelüket. Hlinkáék lengyel útlevelet kapnak. MOL K 64, I csomag, 41. tétel, 4/res/1919. 122. Jehlicska külföldi tevékenységéről jelentős mennyiségű iratanyag áll rendelkezésünkre (pl. MOL K 64, 22. csomó 7/b tétel Jehlicska akció I, 23. csomó, 7/b tétel Jehlicska akció II), de számos csehszlovákiai rendőrségi jelentés is beszámol róla (SNA BA, fond PR BA). A párizsi úttal kapcsolatban lásd még Dejiny Slovenska. V. köt. (1918-1945). Bratislava, 1985, 24-25. p. 123. A tót főosztály 1920 évi működése. MOL K 64, 1. csomag 7. tétel, 505/res/1920. 124. Bleyer Jakab nemzetiségi miniszter levele a külügyminiszterhez. MÓL K 64, 1. csomag, 7. tétel 34/res/1920. 125. Uo. 126. MOL K 64, 1. csomag, 7. tétel, f. 9-20. Bulissa tevékenységéről lásd még Kramer: Iredenta... 11-18. p. 127. A Kassai Munkás volt az első lap, amely leleplező írást közölt 1920. május 6-án Horthyék ochranája Szlovenszkóban címmel. MOL K 64, 1. csomó 7. tétel, f. 59-60. Bodor Pál és Diőszegy Tibor újságírók rész­letes vallomást tettek a csehszlovák hatóságoknak. Ők ketten később a bécsi magyar emigráns újságoknál dolgoztak. Kramer: Iredenta... 13-14. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom