Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)

VI. A revízió felé

222 A revízió felé venszkóról jelenleg 11, Ruszinszkóról pedig két képviselője van, akik közül kettő (Stunda és Csömör) magyar nemzetiségűek... Az agrár­párt volt az első a cseh pártok között, amely a szlovenszkói magyar­ságra is kivetette hálóját és előbb álmagyar pártok alakításával igye­kezett bomlasztani a magyar ellenzéki pártokat (a Csánki-pártról van szó-A. B.), amidőn azonban ennek sikertelenségét belátta, lemon­dott az önálló magyar párt alakításáról és az 1935-i választásokon a pártnak magyar osztályát szerepeltette a magyar vidékeken. Az ag­rárpárt Szlovenszkón és Ruszinszkón a rá eső szavazatok számát 65.000-re becsüli. A párt hatósági támogatással széleskörű agitáci­­ót folytat a magyarság soraiban és mindenféle kedvezmények ígér­getésével édesgetik magukhoz a választókat. Munkájukat nagyrészt elősegíti az, hogy a földreform végrehajtása agrárpárti kezekben van, minélfogva földet és bérleteket ígérnek, sőt helyenként adtak is a magyar parasztságnak. Befolyásuk növeli az is, hogy a gabonamo­nopólium szintén agrárpárti kezekben van, továbbá, hogy a dohány­termelési engedélyek és utóbbi időben a paprikatermelés kiosztásá­nál is vezető szerephez jutottak. A mezőgazdasági kényszeregyezsé­gek bevezetése után magyar vidékeken a parasztságnak ingyenes jogvédelmet nyújtottak’’ 746 - írta a pozsonyi konzul 1937-ben. A másik eszköz, amellyel a kormány a magyarság sorait igyeke­zett megbontani, a baloldali szociáldemokrata propaganda aktív és a kommunista propaganda hallgatólagos támogatása volt. „A balol­dali pártoknak megvannak a maguk külön magyar kulturszervezetei. így a szociáldemokrata párti Magyar Munkásakadémia, a kommunis­ta párti Fáklya és Műhely című egyesületek, amelyeknek minden je­lentős magyar kulturcentrumban fiókjai vannak. Működésük főleg abban nyilvánul, hogy világnézetüknek megfelelő irányban tartanak ismeretterjesztő előadásokat aktuális politikai és kulturális témák­ról, a cseh demokrácia dicsőítéséről szemben a mai magyar reakci­ós rezsimmel, hogy ezáltal meggyőzzék hallgatóságukat arról, hogy ma a magyar szellemi és politikai szabadság egyedül Csehszlováki­ában van biztosítva (...) Prágának ezen szellemi Trianon megterem­tésére irányuló igyekezetében legelső segítőtársai a magyarországi forradalmak elől idemenekült emigráns írók és politikusok és az it­teni szocialista szellemű író és újságírógárda volt, akik azonban idő­vel a Sarló mozgalom segítségével már kineveltek maguk mellé egy szocialista-kommunista eszmékkel agyonszaturált fiatal gárdát, amely már többé nem érzi magát a magyar nemzeti kulturközösség­­hez tartozónak, hanem a csehszlovák köztársaság demokráciájában találja meg a haladó eszméinek megfelelő szellemi otthont”747 - írta a pozsonyi konzul politikai helyzetjelentésében. „Amíg a koalíciós pártok kifejezett hatósági segédlettel dolgoznak a magyar vidéke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom