Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)

IV. Szüllő Géza elnökségének időszaka

Az első tartományi választások 1928-ban 159 A párt ugyanis ellenzéki pozícióból keveset tudott nyújtani a földmű­veseknek, akik korábban a párt gerincét alkották. Felmerült a kis­gazdapárt újraalapításának igénye. A csallóközi gazdák felkeresték Mohácsy János komáromi ügyvédet, az 1920-as kisgazdapárt egyik alapítóját. Mohácsy családi problémáira hivatkozva csak az őszre ígérte visszatérését a politikai életbe. A rendőrségi információk sze­rint azonban már ezekben a hónapokban felvette a kapcsolatot Lel­­ley Jenővel és a köré csoportosult, a keresztényszocialista pártból kizárt politikusokkal.551 Nyáron tovább folytak a tárgyalások az új párt megalakításáról, ekkor elsősorban a másik egykori kisgazdapárt-alapító, Lukovich Fe­renc volt aktív ezen a téren. Tárgyaltak az egykori keresztényszocia­listákkal, Kaiser Gyulával, Méhes Gáspárral, Szappanossal, Knappal és Méreyvel. A rendőrségi jelentés szerint Mérey azt ajánlotta az őt megkereső kisgazdáknak, hogy tárgyaljanak előbb Flolota János nemzetgyűlési képviselővel, érsekújvári polgármesterrel, aki ismert volt aktivista álláspontjáról. Holota állítólag kijelentette, hogy nem lát nagy jövőt a szervezkedésben, mivel nincs pénz a pártalakításra, ezért távol maradt a szervezkedéstől.552 A Nap című aktivista lap többször is hírt adott az új párt szerve­zéséről a nyár folyamán, ennek ellenére Bartók László pozsonyi ma­gyar konzul november 16-án kelt jelentésében mégis meglepetésnek nevezte az Országos Magyar Kisgazda, Iparos és Munkáspárt meg­alakulását és azt, hogy listát állított a tartományi és a járási válasz­tásokon.553 A másik meglepetés, amellyel a párt szolgált, az volt, hogy listáját a zsidó párttal kapcsolta, bár előtte az agrárpárttal foly­tatott erről tárgyalásokat.554 A párt tagjai elsősorban a két nagyobb magyar párt tagjaiból ver­buválódtak, akik elégedetlenek voltak az addigi konzervatív, ellenzé­ki politizálással.555 Az előzetes kormánybecslések alapján egy man­dátumra számíthatott a választásokon, elsősorban a Komárom kör­nyéki gazdák támogatása révén. Lelley Jenő közvetlenül nem kap­csolódott be a párt szervezésébe. Állítólag ígéretet tett, ha sikerül mandátumot szereznie a pártnak, ő is aktívan bekapcsolódik a mun­kájába. A pártalakítás bejelentése után a MNP kizárta soraiból Mohácsy Jánost és Lukovich Ferencet.556 7. Az első tartományi választások 1928-ban A Szlovák Néppárt nyomására 1928. július 1-jén Csehszlovákiában be­vezették a tartományi rendszert. Eltörölték a nagymegyéket, és a tar­tományi területi elrendezés lépett életbe. Az országon belül mind Szlo­vákia, mind Kárpátalja külön tartományt alkotott. A járási beosztás vál­tozatlan maradt. Több mint tíz évig, az ország felbomlásáig ez a terű-

Next

/
Oldalképek
Tartalom