Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)

IV. Szüllő Géza elnökségének időszaka

160 Szüllő Géza elnökségének időszaka leti elrendezés volt érvényben. A tartományok szűk hatáskörrel rendel­keztek, és a törvény értelmében a képviselő-testületeiknek csupán kétharmad részét választották, a többit a kormány nevezte ki. Ez biz­tosította a mindenkori kormány befolyását. Szlovákiában az 54 képvi­selőből 36, Kárpátalján 18-ból 12 került választás útján a testületbe. Csehzlovákiában 1928. decemberében 2-án tartották a tartomá­nyi és a járási választásokat. A két magyar párt, bár vezetői fogad­­koztak, hogy a külön lista ellenére a kampány nem fog eldurvulni, is­mét egymás ellen folytatott agitációt. Az egymás elleni kampány csúcspontját Szüllő Géza és Szent-lvány József levélváltása jelentet­te a sajtóban a kampány hajrájában. Azzal vádolták egymást, hogy megakadályozták a választási koalíció létrejöttét az 1925-ös nem­zetgyűlési választások előtt.557 Az elmérgesedett vita zavarta a ma­gyarországi kormányköröket, és a miniszterelnök személyesen adott utasítást annak leállítására.558 Különösen Szüllő Géza volt rossz hangulatban a választási kam­pány alatt, mivel a már általa bukott politikusnak tartott Szent-lványt ugyanúgy kezelte a magyar kormány, mint őt, és a nemrég még a ke­resztényszocialisták által bekebelezni akart nemzeti párttal ismét meg kellett küzdenie a magyar szavazatokért. Egy ismeretlenhez írt levelében erről a következőképpen számol be. „Amióta a legfőbb té­nyező (Bethlen István miniszterelnök - A. B.) egyszer kijelentette azt, hogy Szent Iványnak az a magatartása, hogy ő a politikát felhasznál­ta vagyonának megmentésére, az ő hozzájárulását bírja, azóta én el vagyok kedvetlenedve és nem látom a célját annak, hogy én miért menjek tönkre egy olyan politikában, amely politika úgy látszik meg­értést nem talál... Pest nem tudja megérteni azt, hogy a kér. szoc. párt egész országban magyar és tót vidékeken igen sok szervezet­ben dolgozik és mindannak dacára ugyanannyi javadalmazást kap, mint a magyar nemzeti párt, amely csak magyar vidékeken dolgozik és Ruszinszkó, amelynek együttvéve nincsen annyi lakossága, mint a pártunk egyik városának.”559 Ezért kilátásba helyezi a lemondását is, amellyel az elkövetkező években majd többször is fenyegetőzik Budapest irányába. „Eleget áldoztam időmből, anyagi erőmből és egész idegrendszeremből, megmondtam Walkonak is (Walko Lajos külügyminiszter-A. B.) és Nektek is megüzenem még egyszer, hogy ezt nem csinálom tovább. Természetesen a választásokat a legna­gyobb kötelességtudással és becsülettel be fogom végezni, azután azonban elutazom és ott hagyom az egészet.’’560 A tartományi választásokon a részvétel jogát a 24. év betöltésé­hez kötötték. A tartományi választások eredményeit a 6. táblázatban foglaltam össze.561 Szlovákiában és Kárpátalján is 13-13 lista indult, és mivel többnyire éltek a listakapcsolás lehetőségével valamilyen formában mindegyik szerzett mandátumot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom