Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)

IV. Szüllő Géza elnökségének időszaka

156 Szüllő Géza elnökségének időszaka ban demonstratíven megjelentek az ülésen, és a felvett jegyzőkönyv­ben szabotázzsal vádolták az OKP vezetőit. Kijelentették, hogy kitar­tanak a közös szervek létrehozása mellett, és kívánják, hogy a kö­vetkező választásokon a két párt közös listával induljon. A jegyző­könyvet a prágai magyar nagykövet küldte el Budapestre. A mellékelt levelében megvilágítja Szüllő lépéseinek hátterét. „A keresztényszo­cialista párt távolmaradásának okairól a következő értesüléseim vannak. Bár Szüllő a jegyzőkönyvben említett halasztást indítványo­zó táviratban - a nemzeti párt tagjai szerint - kényelmi, illetve ma­gántermészetű okokat hozott fel indokul, az elhalasztást keresztény­szocialista párti forrásból bizalmasan kapott értesülés szerint azért kellett kérnie, mert pártján belül vannak bajok és ezeket akarta vol­na előbb elintézni. Főleg Francziszcy szenátor támasztana nagy ne­hézségeket, amennyiben katholikus pap létére semmi áron nem len­ne hajlandó a nemzeti párttal együtt működni.’’540 Azonban minden magyarországi nyomás és a sajtóban megjelent pozitív üzenetváltások ellenére sem került sor lényegi tárgyalásokra a két párt között. Sőt májusra az is eldőlt, hogy a tartományi választá­sokon sem lesz közös lista. Szüllő május 25-én kelt jelentésében a magyar kormánykörök számára magyarázza a kialakult helyzetet. Eb­ben kijelenti: azon van, hogy a két párt között megszűnjön a versen­gés. „Úgy nem lehet megszűntetni a versengést, hogy egy közös klub­ba menjenek a képviselők, mert erre egészen kategorikusan kijelen­tették az összes katolikus papok, hogy nem hajlandók. Kooperációra igen, de közös klubba menni nem, s pedig azért, mert ennek szemé­lyes okai vannak. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar nemzeti párt folytonosan a keresztényszocialista párt vérét szíva lett erős.’’541 A ver­sengés megszüntetésének egyetlen módja az lenne, ha az egyik pár­tot köteleznék arra, hogy fuzionáljon a másik pártba. Ezután azt bi­zonygatta, az OKP a vezetése alatt megerősödött, és a legjobb lenne, ha az aktivista politikában csődöt mondott MNP olvadna be. Rátérve a közelgő járási és tartományi választásokra, Szüllő ki­jelenti, hogy a járási listák összeállítása esetében a helyi viszonyok a döntőek. Más azonban a helyzet a tartományi választások eseté­ben. Kijelenti, hogy az OKP külön listával indul, de kapcsolja a listá­ját a nemzeti párttal. Hosszasan fejtegeti ennek okait. Mint mondja, a keresztényszocialista párt ereje éppen abban van, hogy összefog­ja az őslakosságot. A Magyar Nemzeti Párttal alkotott közös lista magyar lista lenne, így nehéz lenne megmagyarázni a pártjában je­lenlévő szlovák elemnek, miért csatlakozott a magyar listához. To­vábbá a MNP listáján olyan zsidó és szabadkőműves elemek is le­hetnek, akik ellenszenvet váltanának ki az OKP soraiban. Az őszi községi választásokon szerinte ott érték el a jobb eredményeket, ahol külön listával indult a két párt.542

Next

/
Oldalképek
Tartalom