Novák Veronika (szerk.): Migráció - Nostra Tempora 5. (Dunaszerdahely, 2001)
Ivan Mrva: Felekezeti és politikai népvándorlások a Cseh Korona országaiból Pozsony és Nyitra vármegye területére a 16 - 19. század folyamán
Ivan Mrva a szerb származású Bakics család volt, aki szerbeket és horvátokat telepített ide. Holicson a szerbek imaházat is állítottak, saját pravoszláv pópával. /I/ A magyar eredetű Czoborok, akik szintén az említett két uradalom társtulajdonosai voltak, a déli országrészekből érkező számos magyar családnak - főleg a Baranya megyeieknek (ahol uradalmaik voltak) - nyújtottak menedéket. A menekülteket a Holies /2/ környékén fekvő falvakban telepítették le. Éppen ide, ezekbe a falvakba irányult a cseh kivándorlók első nagy csoportja. A kivándorlók vallásukat tekintve anabaptisták, ill. újkeresztények voltak és Svájcból ill. Tirolból származtak. Az Olmützben ülésező morva országgyűlés, meghajolva I. Ferdinánd akarata előtt, elrendelte, hogy 1546. július 24-ig az anabaptisták, amennyiben nem csatlakoznak a katolikusokhoz, vagy pedig az utrakvistákhoz, hagyják el az országot. Ennek a döntésnek a következtében az újkeresztények tömegesen költözködtek a szomszédos Magyarország - elsősorban Nyitra vármegye - területére. Az első település, ahol letelepedtek, Szobotiszt városka volt, amely a berencsi uradalomhoz tartozott, földesura a bedeki Nyáry Ferenc volt. Nyáry tulajdonában volt a morvái Bzenec uradalom is, így nagyon jól ismerte a letelepülőket, akiket a szlovákok és a morvák is habánoknak neveztek. Úgy ismerték őket, mint ügyes kézműveseket és ezért Nyáry szívesen pártfogásába vette őket. Érdekes módon a habánok Szobotiszt városkát a szabadság valamiféle jelképes szimbólumának tekintették és Freiheitschutz-nak - sző szerint szabadság szigetének - nevezték. A habánok új otthonra leltek a holicsi uradalomban is, ahol a birtok ura, Bakics Péter szintén megengedte nekik, hogy letelepedjenek. Nem sokkal később, már 1548-ban I. Ferdinánd király tudomására hozta Nyárynak és Bakicsnak is, hogy az ország területén a habánok nem kívánatos személyek, amit a magyar oszággyűlés is leszögezett. 1548 júniusában a király mindkét földesurat megfenyegette, hogy a rendelet megszegése (vagyis amennyiben nem űzik ki birtokaikról a habánokat) vagyonelkobzással is büntethető. Ezen fenyegetés után az említett két nemes birtokairól a habánok egy része elköltözött. Kiűzetésük távolról sem volt következetesnek mondható, hiszen már 1550-ben találkozunk a Hegyentúl északi falvaiban habánokkal. Helyzetük Magyarországon és Morvaországban is fokozatosan rendeződött, 38
