Novák Veronika (szerk.): Migráció - Nostra Tempora 5. (Dunaszerdahely, 2001)
Bukovszky László: A szlovák - magyar lakosságcsere 1946 - 1948
Bukovszky László jóval nagyobb tulajdonnal (ingatlannal) rendelkeztek, mint a rájuk telepített magyarországi szlovák gazdasági egységek. /27/ Ezek elkészülte után megkezdődött az érintettek vagyonának összeírása mindkét országban. Tény és való, hogy a rátelepítési tervek elkészítésekor óriási anyagi hátrány érte a szlovákiai magyarokat. Ezt még tovább fokozták a későbbiekben elvégzett vagyonösszeírások. A Vegyesbizottság mellett működő gazdasági albizottság csehszlovák részlegének vezetője 1947. április 20-án egy bizalmas rendeletben arra utasította a körzeti telepítési hivatalok vezetőit, hogy a magyarok által visszahagyott ingatlanok összeírásánál a szántóföldek és egyéb ingatlanok minősítésénél a legalacsonyabb értékek kimutatására törekedjenek. /28/ A Vegyesbizottság 10. véghatározata szerint az összeírás az áttelepülők vagyonának minél pontosabb megállapítása céljából kellett, hogy készüljön. Az áttelepülő személy részére a felvett leltárjegyzék bizonyítékul szolgált az általa visszahagyott vagyonról, hiszen csak azzal tudta tulajdonát hitelesen igazolni odaát. Az egyezmény VII. cikke szerinti kártérítés államközi elszámolásakor szintén ezekből indultak ki. A lakosságcsere-egyezmény aláírása után a két kormány között nem született megegyezés annak pontos megkezdéséről. A csehszlovák kormány és a Megbízottak Testületé annak beindítását szeptemberre, befejezését viszont 1947 májusára feltételezte. Bár a magyar országgyűlés az Egyezményt csak hosszú vita után, többszöri nekifutásra fogadta el május 14-én, biztosra vehető volt, hogy mindent elkövet annak elodázására. Több tárgyalás után, végül is megkezdődött a magyarországi szlovákok egyoldalú áttelepülése júniusban. A Vegyesbizottság 1. számú határozata alapján 115 szlovák bányász család (606 személy) települt át a bánhidai körzetből. További csehszlovák siker volt, hogy a Vegyesbizottság 1946. július 4-i ótátrafüredi ülésén hozott 8.számú határozattal adva volt a lehetőség a vagyontalan szlovákok egyoldalú áttelepülésére. Áttelepülésük szeptember 18-tól egészen november 28-ig folyt, mikor a magyar kormány válaszlépésül a csehországi deportálások további folytatására, beszüntette azt. A két hónap alatt összesen 8 599 vagyontalan szlovák települt át az említett rendelet értelmében. /29/ Részben Handlová 196