Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
A humán tudományok és a tudományos műhelyek szerepe a nemzeti kisebbségek társadalmi és kulturális életében - Liszka József: Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia?
Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia? A megbízható deskripcióra, dokumentálásra természetesen a jövőben is szükség lesz, hiszen ez szolgáltatja a nyersanyagot bármilyen szempontú elemző vizsgálatokhoz. Ha ezt értjük „szlovákiai magyar néprajz" alatt, akkor erre a tudományágazatra a jövőben is szükség lesz. Az már voltaképpen lényegtelen, hogy ez a leíró néprajz éppen mely népcsoport kulturális vagy társadalmi jelenségeit rögzíti. Esetünkben természetes, hogy a szlovákiai magyarokét, ezért lehet indokolt akár a „szlovákiai magyar néprajz" szóösszetétel. Mit értsünk azonban európai etnológián? A fogalmat a neves svéd néprajzkutató Sigurd Erixon vezette be a negyvenes években, ám igazi, sikeres pályafutását csak az utóbbi évtizedekben kezdi befutni. Azóta többen megfogalmazták már célkitűzéseit, követendő munkamódszereit (elsősorban a skandináv országok szakemberei, de német és magyar példákat is hozhatnék), s persze - a dolog természetéből adódóan - ahányan, szinte annyiféleképpen. Ezért most csak arról beszélhetek, hogy én mit értek európai etnológián. Voltaképpen az Európában korábban hagyományos, a saját nép kultúrája vizsgálatára irányuló néprajzi módszert helyettesíti, illetve egészíti ki azzal, hogy más európai népek kulturális megnyilvánulásait (is) vizsgálja. Ezzel lényegében a néprajztudomány összehasonlító irányzatait emeli magasabb rangra. Emellett a korábbi európai néprajztudományokban (és főleg a kelet-közép-európai népek néprajzában) ugyancsak hagyományosnak minősíthető archaizmuskutatással szemben bizonyos fokú „jelenkutatási" elemeket is beemel az etnológiai gyakorlatba. Még tovább menve, főleg a kulturális és szociális antropológia munkamódszereinek szentel nagyobb jelentőséget, mint azt a hagyományos néprajz korábban tette, illetve a „másság” kutatásának elvét hangsúlyozza. Egy adott társadalomban persze mindenki „más”, hiszen az emberek különböző szempontok (nyelv, vallás, nemek, életkorok, foglalkozások, szabadidő-foglalkozások, társadalmi helyzet stb.) szerint különböző csoportokba tömörülnek, illetve sorolhatóak. Ily módon az egyén egy időben több csoportnak is a tagja lehet, miközben ezekben a csoportokban akár máshogy is viselkedik. Az efféle problémákkal a hagyomá-43
