Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
A humán tudományok és a tudományos műhelyek szerepe a nemzeti kisebbségek társadalmi és kulturális életében - Liszka József: Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia?
Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia? 3. Folytassuk inkább azon kérdések sorát, amelyek a szőkébb szakma érdeklődési körén talán túlmutatnak: Milyen kép él a mai magyar társadalomban a néprajzról, a népi kultúráról? Már akiben persze bármilyen is él - tehetjük gyorsan hozzá. Egy masszív, mondhatni kibékíthetetlen, tűz-víz, ám azonos gyökerű kettőség jellemzi ezt a megítélést. Egyrészt (és ez az általános) a népi kultúrát a nemzeti lét egyik legfontosabb letéteményesének, a nemzeti jegyek, sajátosságok legmarkánsabb hordozójának tartják. A „magyaros motívumok", a „magyar viselet”, a nemzeti táncok és a „tiszta forrás” mind-mind a nemzeti jelleg kifejezésének az eszközei. Egy sírjel, a székely „kopjafa”, mint jelkép pedig egyenesen nemzeti szimbólum rangjára emelkedett az utóbbi évtizedekben. Közben a tudomány nagyon jól tudja, hogy a nyelven kívül nincsen a magyar népi kultúrában egyetlen egy olyan jelenség, amely az egész magyar nyelvterületen és csakis a magyar nyelvterületen lenne ismeretes. Bizonyos jelenségek fejlődésbeli fáziseltolódásból fakadóan vannak meg a szomszédos népeknél, miközben a magyaroknál már hiányoznak (pl. a románok bocskora, a szlovákok széles öve, a tüsző stb.), mások meg (pl. folklórjelenségek) szépen folytatódnak a nyelvhatáron túl is, csak éppen más nyelven. Miért van akkor mégis, hogy a közvéleményben a népi kultúra fokozottabban nemzeti jellegű? Egy magyar anyanyelvű, falusi parasztot a közvélemény általában magyarabbnak tart, mint egy szintén magyar anyanyelvű városi polgárt. Pedig a fentebb elmondottak korántsem újdonságok, nem én mondom ki őket először, hiszen Ortutay Gyulától kezdve Kosa Lászlóval bezárólag többen megfogalmazták már ezeket. Miért van az, hogy a közvélemény mégis azt fogadja el, amit elfogadni akar? Továbbá: miféle sajátossága (vagy nem sajátosság?) a magyar nyelvnek, hogy bizonyos főneveket is fokozni tud: magyar - magyarabb - legmagyarabb. Térjünk vissza azonban a népi kultúra megítélésére. A másik végletet azok az álláspontok képviselik, amelyek a népi kultúrát olyan szubkultúrának fogják fel, amely legfeljebb helyi, ám mindenképpen csak partikuláris értékeket tud legfeljebb felmutatni, s a néprajztudományt amolyan „operett-tudomány"-ként kezelik. 41
