Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
A humán tudományok és a tudományos műhelyek szerepe a nemzeti kisebbségek társadalmi és kulturális életében - Liszka József: Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia?
Liszka József lag. Arra viszont szükség van, hogy a néprajzkutatók (és természetesen más tudományszakok képviselői is) kivegyék részüket a közéletből oly módon például, ahogy azt a bevezetőben vázolt német Leitkultur-vita kapcsán teszik nyugati kollégáink. Ha a néprajztudománynak van mondanivalója, van álláspontja, abban az esetben azt a mondanivalót kifejezésre kell juttatnia. Tehát ezért nem kell, nem szabad arra várnia, hogy kérdezzék. Hogy aztán véleményét bárki figyelembe veszie, az már más kérdés. Ám ettől kezdve már semmiképpen nem a néprajzkutató felelőssége. 2. A fentiekből is adódóan, azokhoz kapcsolódóan egy általánosabb jellegű kérdéssel folytathatjuk: van-e egyáltalán kérdezési kultúránk? Tudunk-e igazán kételkedni, tudunk-e jól, célirányosan kérdezni? A válasz, sajnos, a „nem jellemző” lehetne. Olyan, válaszorientált kultúrában nőttünk fel ugyanis, amely elviseli, sőt bátorítja, ha a kisgyermekek sokat kérdeznek, a felnőttől viszont már válaszokat vár. Méghozzá helyes válaszokat. Legalábbis nem megszokott, ha egy felnőtt, ráadásul „tudós" ember csak kérdez, s ne adj Isten, ha válaszol, arról később kiderül, hogy nem helyesen. Pedig, ahogy arra már az imént utaltam, a tudomány csakis kérdés, illetve problémaorientált lehet, s ebben benne foglaltatik a tévedés joga is. Nem dől össze a világ, ha egy kutató bizonyos következtetései később tévesnek bizonyulnak. Tudomásom szerint a természettudományokban és főleg a matematikában szokás megoldatlan problémagyüjteményeket készíteni és megjelentetni. Erdős Pál, neves magyar matematikus például többek között arról volt híres, hogy több ilyen problémagyűjteményt is közreadott, megoldásaikra pályadQakat is tűzött ki. Nos, efféle probléma- vagy kérdésjegyzéket minden tudományszaknak ki lehetne és ki is kellene dolgoznia a maga területén, hiszen ezek a kérdésfeltevések mintegy útjelzőkként egyszersmind az adott tudományos diszciplína hosszú távú stratégiáját is jelentenék. Mindebből adódik természetesen, hogy a néprajztudománynak, az európai etnológiának is szüksége lenne/lesz efféle problémajegyzékre. Ezen megoldatlan kérdések elősorolását azonban most ne várják tőlem. 40
