Petőcz Kálmán: Választások és felosztások - Nostra Tempora 1. (Dunaszerdahely, 1998)

A demokratikus választási rendszer alapjai

A demokratikus választási rendszerek alapjai

Földrajzi elterjedtség: Palesztina, Kuvait, Thaiföld, Fülöp-szigetek, Laosz, Maid ív-szigetek, Mauritius, Fidzsi-szigetek, Szűzföld és Bermuda-szigetek.

A szavazólap jellegzetes szerkezete: A jelöltek a pártok szerint oszlopokba vannak osztva. A választó feladata megjelölni legalább egyet, legfeljebb annyit, ahány mandátumos a körzet.

Előnyök és hátrányok: A rendszer látszólag támogatja az egyéniségi és a pártrendszer „egészséges” kombinációját. Valójában azonban a szervezetileg erős és akcióképes pártokat támogatja. A csekély demokratikus hagyománnyal rendelkező országokban általában hatalmas majorizációs effektushoz vezet, amennyiben a választók szavazataik zömét egy párt jelöltjeire adják. Ez történt meg például Mongóliában az 1992-es választások alkalmával, amikor is a Forradalmi Néppárt a Nagy Hurálban a helyek 93 %-át foglalta el a szavazatok 57%-ával. Mauritius szigetén 1982-ben, ill. 1995-ben a pártok egyike elnyerte az összes parlamenti mandátumot, holott csak 64, ill. 65% szavazatot kapott.

2.3.5.5. Alternatív szavazás

Alapelv: A választások egymandátumos körzetekben zajlanak, hasonlóan az arányos többségi rendszerhez. A választó azonban nemcsak egy jelöltet választ, hanem meghatározza a feltüntetett jelöltek sorrendjét is. Ha a szavazólapon például 10 név van, köteles minden névhez sorszámot írni 1-től 10-ig. Az ajelölt „nyer", aki 50%+1 első helyezést (preferenciát) kapott. Ebből a szempontból ez tulajdonképpen egyfordulós abszolút többségi rendszer. Amenynyiben egy jelölt sem szerezte meg az 50%+1 sza63