Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
324 Lanstyák István ben a kommunikációt, amikor azt a beszédhelyzet is segíti. A kognitív nyelvi kompetencia nem más, mint a beszédnek a gondolkodás eszközeként való használata, összetett értelmi műveletek elvégzésének képessége nyelvi eszközök segítségével. Az elvont fogalmak megértésében, a rokon értelmű szavak ismeretében, összetett nyelvi közlések elemzésének sikerességében stb. nyilvánul meg. (L. Göncz Lajos 2005.) Ha a kétnyelvű beszélő csupán az egyik nyelvében rendelkezik kognitív nyelvi kompetenciával, domináns kétnyelvűnek tekinthető; ha mindkettőben rendelkezik kognitív nyelvi kompetenciával, akkor megvan rá a lehetőség, hogy kiegyensúlyozott kétnyelvűnek tekintsük, amennyiben megfelel az előzőekben említett kritériumoknak, azaz a két nyelv mindennapi beszélt nyelvi regisztereit nagyjából egyforma folyékonysággal beszéli, s ugyanakkor a két nyelvben megközelítőleg ugyanannyi regisztert és stílusváltozatot ismer. 2.3. Nyelvvesztés, tökéletlen nyelvelsajátítás; nyelvcsere, nyelvhalál A másodnyelvi dominancia szélsőséges eseteit képviseli a nyelvvesztés. Az első nyelvi dominanciának ha nem is szélsőséges, de legalábbis sajátos változata viszont a tökéletlen nyelvelsajátítás. Anyelvvesztés az a folyamat, melynek során egy kétnyelvű beszélőnek az egyik nyelvében meggyöngül, majd pedig (szinte) teljesen megszűnik a nyelvi kompetenciája. Nyelv - vesztésnek nevezzük ezenkívül a vázolt folyamat végeredményeként beálló állapotot. A nyelvvesztés patológiás tünet is lehet, amely például afázia következtében jön létre akár egy-, akár többnyelvű beszélőknél. A tökéletlen nyelvelsajátítás olyan nyelvelsajátítás, melynek végeredményeként a beszélő egy, az egynyelvűtől jelentősen eltérő nyelvváltozatra tesz szert, amely kisebb-nagyobb mértékben korlátozza kifejezési lehetőségeit, kevésbé hatékony, nehézkesebb kommunikálást tesz csak számára lehetővé, mint a domináns nyelve, legalábbis ha nem él a kódváltás lehetőségével. (L. Lanstyák 2002b: 90; 1. még Bartha 1999: 125-126. Vö. még a recesszív és az aszcendens kétnyelvűség fogalmával, Štefánik-Palcútová-Lanstyák 2004: 284, 291.) Ha a nyelvvesztés és a közösség első nyelvének tökéletlen elsajátítása közösségi szinten jelentkezik, nyelvcseréről beszélünk. A nyelvcsere az a folyamat, melynek során egy kétnyelvű beszélőközösségben egyre több beszélő szocializálja gyermekeit másodnyelvén. Nyelvcserének nevezzük ezenkívül a vázolt folyamat végeredményeként beálló állapotot, a közösség eredeti első nyelve anyanyelvként való használatának megszűnését az egynyelvüsödött beszélőközösségben. A nyelvcserét egyesek nyelvhalálnak is nevezik, ezt a műszót azonban szerencsésebb arra az esetre fönntartani, amikor a nyelvcsere következtében az érintett nyelvnek már nem maradnak anyanyelvi beszélői (más közösségekben sem), vagyis a nyelv teljesen kihal. (L. Lanstyák 2002: 90; vö. még Bartha 1999: 125-127.) 2.4. A diskurzus elsődleges, másodlagos, harmadlagos nyelve A diskurzus elsődleges nyelvének azt a nyelvet nevezzük, amely a két- vagy többnyelvű diskurzus jelöletlen - azaz „normális”, feltűnést nem keltő, magyarázatra nem szoruló - kódja (nyelve); ehhez viszonyítva értelmezhetőek a váltások és a visszaváltások. Ha például két magyar ember korábban rendszerint magyarul beszélt egymással, egy újabb találkozáskor az a természetes, ha ismét magyarul beszélgetnek, azaz a diskurzus elsődleges nyelve számukra a magyar. Ilyenkor azt, hogy magyaml beszélnek egymással, nem kell külön megindokolni; ellenben ha az egyik váratlanul elkezdene a másikhoz szlovákul beszélni, ez az eljárás magyarázatra szorulna. A diskurzus elsődleges nyelve az adott kétvagy többnyelvű diskurzusban rendszerint
