Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - A magyar nyelv szlovákiai változatainak jellemzői
88 Lanstyák István tüntettem fel, mert még az adott régióban nem figyeltek föl rá, vagy az adott régió munkatársa még nem felségjelezte a szót az adatbázisban. Ez sokkal nagyobb valószínűséggel fordulhat elő a még nem is szótárazott belső keletkezésű szavak esetében, mint a Termini-szótárban megtalálható, idegen eredetű elemet, elemeket (is) tartalmazó szavak esetében.12 13 Az egyes szórétegek bemutatása során mindegyik rétegnél kitérek a kontaktushatás szerepére ezek létrejöttében és használatában, ezenkívül pedig jelzem az érintett rétegbe tartozó szókészleti elemekkel kapcsolatos legjellemzőbb beszélői attitűdöket. A beszélők viszonyulása az egyes eredetbeli rétegekhez, ill. a különféle típusú ht szavakhoz más és más, ez pedig számottevő mértékben befolyásolja használatuk módját és stílusértéküket, ezáltal pedig a nyelvi változásokat is. Itt jegyzem meg, hogy természetesen mind a ht beszélőközösségek, mind a Hu közösség rétegzett, s egy-egy régióban sem viszonyulnak minden lexémához egyformán az emberek. Éppen ezért megállapításaim óhatatlanul elnagyoltak, s leginkább a beszélőknek arra a „mérvadó”-nak tekintett csoportjára vonatkoznak, akik egyértelműen a magyar etnikumhoz tartozónak tartják magukat; anyanyelvként egyetlen nyelvet, a magyart sajátították el, a másik nyelvüket jórészt az iskolában tanulták meg; homogén házasságból származnak, s ha van családjuk, homogén házasságban élnek; magyar tanítási nyelvű iskolába járnak vagy jártak, azok pedig, akiknek már van családjuk, ilyenbe járatják gyermekeiket is. Ezek ajegyek a „prototipikus” ht magyarok jellemzői, természetesen a tényleges életben ezek ajegyek különböző mértékben jellemzőek konkrét személyekre. A ht szavakhoz való beszélői viszonyulásokkal kapcsolatban azt is előre kell még bocsátani, hogy ezek csak kis mértékben alapulnak empirikus kutatásokon, ezért inkább csak afféle hipotéziseknek tekinthetők, amelyek kiindulópontul szolgálhatnak a kérdés alaposabb empirikus vizsgálatához. A fő ok, amiért ennyi probléma ellenére is kitérek a beszélők viszonyulására, az, hogy jelezni szeretném az ilyen megközelítés fontosságát, ezzel is ösztönözve az ilyen irányú kutatásokat. 4.1. Közmagyar szavak A ht szókincsnek messze a legnagyobb csoportját a km szavak sokasága alkotja, az az a névelőtől a zsűrizik igéig. Amikor „ht szavakról” beszélünk, akkor többnyire rendszerint a ht szókincs sajátos elemeire gondolunk, azokra, amelyek a közmagyarban és más állami változatokban nem használatosak, ez a szóhasználat azonban pongyola. Banalitásnak tűnik, de mégis fontos hangsúlyozni, hogy a ht magyarok szókincse nem abból a néhány ezer sajátos, csak az ő állami nyelvváltozatukban meglévő szóból áll, az csak egy viszonylag csekély része teljes szókincsüknek. Ezért elvi okokból számba kellene vennünk a km szavakat is mint a ht szókészlet szerves részét, még akkor is, ha ezekkel gyakorlati okokból nyilván nincs értelme foglalkozni, hiszen ezek épp attól km szavak, hogy használatuk nem különbözik észrevehető módon Magyarországon és az érintett ht régióban. Bár ez első pillanatban szokatlannak tűnhet, a km szavak ht használatában is érvényesülhet kontaktushatás, mégpedig akkor, ha ezek egy nyelvi változó egyik változatát alkotják, azaz van egy azonos jelentésű, szintén km szinonimájuk. Ha a két forma közül az egyik jobban hasonlít annak államnyelvi megfelelőjére (pl. a Km generáció jobban hasonlít a szlovák generácia szóra, mint a Km nemzedék), a ht beszélők bizonyos beszédhelyzetekben hajlamosak ezt a formát előnyben részesíteni a másikkal 12. Kevésbé valószínű a fordított eset, hogy ti. egy szó előtt szerepelne valamely régió felségjelzése anélkül, hogy az adott régióban használnák. Ha ilyen előfordulna, az sajtóhibának tekintendő. 13. Az ilyen típusú nyelvi változókra, az ún. EK változókra 1. Lanstyák-Szabómihály 1997, 1998; Szabómihály-Lanstyák 1998.
