Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - A magyar nyelv szlovákiai változatainak jellemzői
A magyar nyelv szlovákiai változatainak jellemzői 61 2.2.1. Nyelvi lapszus és nyelvi hiány Az első nyelvnek való kisebb mértékű kitettség legjellemzőbb nyelvi következménye a nyelvi lapszus és a nyelvi hiány. Lapszusról akkor beszélünk, ha a beszélőnek éppen nem jut eszébe egy egyébként ismert szó vagy nyelvtani szerkezet; nyelvi hiány esetében a beszélő a számára szükséges szót vagy nyelvtani szerkezetet nem is ismeri. A nyelvi lapszus és nyelvi hiány kiküszöbölésére - vagy legalább elpalástolására - a beszélők maradhatnak első nyelvüknél, s például egy hiányzó szó helyett használhatják annak hiperonimáját (pl. tőkehal helyett hal) vagy szinonimáját (pl. bélyegző helyett pecsét), alkalmazhatnak körülírást (pl. tipli helyett az a műanyag bigyó), használ - hatnak egy hasonló jelentésű szót (pl. heverő helyett ágy) stb. A nyelvi hiány kiküszöbölésére a kétnyelvű beszélők ezenkivül a másik nyelvükhöz is fordulhatnak segítségért, vendégelemet kölcsönözve belőle. A nyelvi hiány miatti kommunikációs zavar megszüntetésére a beszélők továbbá élhetnek extra-, ill. tágabb értelemben vett parai ingvisztikai eszközökkel (rámutatás, hang utánzása, kép rajzolása stb.), s az esetek egy részében azt is megtehetik, hogy a keletkezett lexikális rést kitöltetlenül hagyják. A különféle kompenzációs eljárások a nyelvi bizonytalanságra utaló jelenségekkel együtt szövegkohézió-csökkenéshez vezethetnek. Nyelvváltozatok szintjén a nyelvi hiány bizonyos nyelvváltozatok (elsősorban a standard dialektus és a szaknyelvi regiszterek) gyöngébb szintű ismeretében nyilvánulhat meg. Ennek legenyhébb foka az, ami a kisebbségi kétnyelvűség körülményei közt gyakran megfigyelhető: a különféle nyelvváltozatok nagyobb mértékű közvelegessége, azaz a köztük lévő nagyobb átjárhatóság, pl. több regionális elem jelenléte a köznyelvben, kevésbé „szakszerű” szaknyelvi regiszterek, „szelídebb” szleng. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az egyes nyelvváltozatokban - egynyelvű megfelelőikhez viszonyítva - nagyobb fokú a variálódás.9 Ha a beszélő szélsőségesen csekély mértékben van csak kitéve első nyelve bizonyos változatainak, a nyelvi hiány olyan nagymértékűvé válhat, hogy kódfelejtésről (dialektus- vagy regiszterfelejtésről) beszélhetünk; ilyen helyzetben a nyelvi lapszusok és a nyelvi bizonytalanságra utaló különféle jelenségek száma is nagymértékben megnövekedhet. A másodnyelvet jól beszélők esetében a kódfelejtés az első nyelv valamennyi változatára kiterjedhet (hiszen a beszélőknek van még egy nyelvük); ezt a beszélők nyelvtudása szempontjából „nyelvfelejtés”nek, a nyelv állapota szempontjából pedig „nyelvleépülés”-nek nevezzük, vagy ha valóban drámai méreteket ölt, „nyelwesztés”-nek. Az egy egész közösséget érintő nyelvvesztés a nyelvcsere. (L. Lanstyák 2002.) 2.2.2. A nyelvi bizonytalanság megnyilvánulásai Nyelvi bizonytalanságon itt a beszélő nyelvérzékének - belső, ösztönös nyelvi tudásának - rendszerint a nyelvhasználatnak csupán egy vagy több konkrét részterületén jelentkező elégtelenségét értem. Ha az ember az első nyelvét bizonyos színtereken (vagy nyelvcserehelyzetben akár minden színtéren is) keveset használja, főként a ritkábban előforduló struk - túrák, ill. szókészleti elemek nehezebben idéződnek föl, s a beszélő bizonytalanná válhat normatív használatukat10 illetően. Az első nyelvnek való kisebb mértékű kitettségen kívül maga a kétnyelvűség is okozhat nyelvi bizonytalanságot, nemcsak azért, mert a második nyelv rendszeres használata miatt az első nyelv használatára, s így „gyakorlására” kevesebb 9. Ezenkívül a kétnyelvű nyelvváltozatokban természetesen abszolút eltérések is vannak a megfelelő egynyelvű nyelvváltozatokhoz képest (pl. kölcsönszavak a másodnyelvből), de itt már a másodnyelv eseti hatása érvényesül (1. 2.3.). 10. Normatív használaton természetesen az éppen beszélt nyelvváltozat normájához való alkalmazkodást kell érteni.
