Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvmenedzselés
Gondolatok a nyelvi purizmusról 577 san leegyszerűsítve mutatja be. Megmutatkozik ez a szemlélet abban is, hogy több nyelvi elem használatát - a korábbi tankönyvhöz hasonlóan - a helyzettől fiiggetlenül egyszerűen rossznak, helytelennek minősíti. Lássunk néhány példát! „A visszahatás kifejezésére kétféle forma van. Az egyik az egyszerű visszaható ige: védekezik, a másik a cselekvő és a visszautaló névmás kapcsolata: védi magát. Ha azonos a kétféle forma jelentése, az egyszerűbbet használjuk, [...] A körülirt szenvedő szerkezetek nagyon gyakran helytelenek. Ilyen a kerül, nyer, talál, történik igékkel palástolt szenvedő alak: feldolgozásra kerül (feldolgozzák), gondoskodás történt (gondoskodtak). Hasonlóan kifogásolhatók az úgynevezett terpeszkedő kifejezések: kifizetést eszközöl (fizet), befolyást gyakorol (befolyásol)” (Kovács 1997: 85); „sajnálatos módon gyakran használ ún. terpeszkedő kifejezéseket is, pl. az egyszerű állítmány helyett körülírást (megállapítást nyert — megállapították, javaslatot tesz - javasol, tulajdonát képezi - tulajdona); rágós alak helyett névutós szerkezetet (bizottság felé - bizottságnak, ez ügyből kifolyólag - emiatt...)” (Kovács 1997: 169). Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy ezek használata stílus kérdése. Bizonyára számos példát lehetne felhozni, e „terpeszkedő kifejezések” helyes használatára mondjuk a javaslatot tesz kifejezéssel, például jelzővel bővítve (vő. Zeman 1988: 1040-1053). „A feltételes mód jelen idejének egyes szám 1. személyű alanyi ragozású alakjában mindig - né a módjel: adnék” (Kovács 1997: 88). írásban s a választékos köznyelvben valóban igy van, ám a standard alatti változatokban megvan a -ná módjeles változat is. „Vigyázzunk, hogy a tárgyként álló személyes és mutató névmás -t ragját ne kettőzzük: ötét, az tat - helyesen : őt, azt. [...] A birtokos névmásokat, helytelenül, még egy megtoldott birtokjellel is használjuk. Helytelen: enyémé, tiédé. Helyes: enyém, tied' (Kovács 1997: 95). „Helytelen lehet az is, ha a megszokott régi igekötőket újakkal cseréljük fel: megbeszél helyett átbeszél vagy lebeszél; megtárgyal helyett kitárgyal, megszavaz helyett leszavaz (a le- igekötős alakok ellentétes jelentésűek). [...] A szlovákiai magyarok az idegen nyelv hatására több igekötős alakot helytelenül használnak: beszed helyett kiszed...(beszedi a gyógyszert helyett: kiszedi a gyógyszert - S. Sz.)” (Kovács 1997: 103). Nem az a probléma, ha régi igekötők mellett újak is megjelennek, hiszen ha ez nem így lenne, a régi mellett nem jelenne meg új forma, akkor nem változna a nyelv, ugyanakkor - közhelyszámba megy - a nyelvnek lényegi tulajdonsága a változás. A fent kifogásolt nyelvi elemek, igekötős igék, ahogyan a kiszed ‘beszed’ jelentésben egyszerűen nem standard változatok. A fenti idézettel kapcsolatban még megjegyezhetjük a következőt; arra sem lett volna felesleges utalni a tankönyvben, hogy a szlovák nyelv számunkra második nyelv, származását és típusát tekintve idegen, egyébként viszont nem, hiszen évszázadok óta érintkezik egymással a két nyelv. Minden nyelvnek a beszélői természetes módon tisztelik nyelvük köz- és irodalmi változatának normáit. E nyelvváltozatok a többihez képest kiemelt helyzetben vannak, ezeknek van a legnagyobb tekintélyük, mivel „magasabb” kulturális funkciókat teljesítenek, s egy-egy nemzetet a maga egységében képviselnek. Ugyanakkor azonban azt tapasztalhatjuk, hogy a nemzeti nyelv e változatainak értékét gyakran abszolutizálják, s a hozzá fűződő viszonyban mitoszok keletkeznek. Ezek a téves nézetek, a szemléletmód s vele együtt a mítoszok keletkezése is - ahogyan azt a Prágai Nyelvészkor, s annak hagyományai alapján például a Sgall-Hronek (vő. 1992: 91-97) szerzőpáros megállapítja - ártalmasak a nyelvhasználók szempontjából. A standard olyan nyelvváltozat, melynek funkciója szempontjából ugyan valóban kiemelten fontos szerepe van, ám ugyanakkor más szempontból, például a kutatás, a nyelv szerkezetének, működésének a kutatása szempontjából már nem; ebben a tekintetben fontosabbak a beszélt nyelvi változatok, melyekben markánsan megnyilvánulnak a nyelv fejlődési tendenciái. E tendenciákat, egyáltalán
