Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvmenedzselés
556 Szabómihály Gizella hiszen a törvény az említett kodifíkációs kiadványokban rögzített norma terjesztését és stabilizálását segíti elő. Ennél kevesebb jogosítványt biztosít a magyarországi nyelvészeknek a gazdasági reklámok és üzletfeliratok nyelvét szabályozó reklámtörvény, viszont az MTA Nyelvtudományi Intézetének (a nyelvművelő osztálynak) állást kell foglalnia a tekintetben, mennyire tekinthető meghonosodottnak (azaz használható-e) egy-egy idegen név, azaz ily módon a nyelvész szakértői véleménye által bizonyos idegen szavak elterjedését gátolja, a javasolt magyar megfelelőkét pedig támogatja. Az állami státustervezési döntések hatása kisebbségi helyzetben sokszor korlátozó tényezőként és további problémák forrásaként jelentkezik, erre volt példa a helységnevek standardizálása. Hasonló példát hozhatunk az oktatás területéről is: státustervezési kérdés, hogy a szlovákiai magyar tannyelvű iskolákban (jelenleg újra) két nyelven állítják ki a bizonyítványokat, vezetik az oktatási dokumentációt. E szövegek kétnyelvűségét az oktatási kormányzat úgy értelmezi, hogy a magyar szövegnek mondatonként, esetleg bekezdésenként (táblázatos megoldás esetén szavanként vagy kifejezésenként) kell követnie a szlovák szöveget, vagyis a szlovák és a magyar szöveg egyazon lapon párhuzamosan (egymás mellett, illetve egymás alatt) helyezkedik el. Ez a megoldás számos problémát felvet, például a két szövegnek körülbelül azonos hosszúnak kell lennie, sok esetben kénytelenek vagyunk nem magyaros szórendet alkalmazni, a magyarországi minták csak korlátozottan használhatók stb. (bővebben 1. Szabómihály 2000/2002) Ha sikerülne elérnünk, hogy a két szöveg leválasztható lenne egymástól (például a bizonyítványok esetében két különböző lapon lenne a szlovák és a magyar szöveg), a mai szövegformálási és szórendi gondok jelentős része fel sem merülne. A szlovákiai magyar nyelvészek - e problémát tudatosítva - tehát a jelenlegi gyakorlat megváltoztatására fognak törekedni, ez azonban mindaddig nem fog sikerülni, amig az oktatási kormányzat mint hatalommal rendelkező illetékes hatóság nem egyezik bele a szlovák és a magyar szövegnek két külön lapra történő szétválasztásába. Ez azt jelenti, hogy amíg nem történik meg a magyar szöveg önállósítása, minden újabb szövegnél ugyanazokkal a nyelvi problémákkal fogunk találkozni, s hiába azonosítjuk és tudatosítjuk őket, a két nyelvnek az adott szövegekben megnyilvánuló státusbeli különbsége korlátozni fogja a megoldási lehetőségeket. A nyelvi menedzselés és a nyelvi tervezés viszonyát tekintve egy harmadik lehetőség is elképzelhető. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a konkrét nyelvi-kommunikációs problémák kezelése valamilyen tágabb keretbe illesztve történik, s a szervezett nyelvi mene - dzselés esetében feltételezhető, az interakció résztvevői valamilyen stratégia, elmélet alapján választanak a lehetséges megoldási módok között, ennek alapján viszonyulnak egy-egy konkrét nyelvi problémához. Ezt a stratégiai és elméleti keretet az adott nyelvről, nyelvváltozatról, annak fejlesztési/fejlődési irányáról vallott felfogás határozza meg, ezt kívánják az érintettek érvényesíteni, az állami szintű nyelvi tervezéstől (ha van ilyen) függetlenül. Véleményem szerint ez történt például a ruszin nyelv szlovákiai kodifikálásakor is. Egyes értelmiségiek (ezen belül nyelvészek) arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az általuk beszélt vemakuláris nyelvváltozat, amely eddig az ukrán nyelv nyelvjárásának minősült14, önálló nyelv, ezért klasszikus nyelvtervezési folyamatot haj14. A régebben magyarul ruténeknek nevezett kelet-szlovákiai (és kárpátalji) szláv népességen belül már az első Csehszlovák Köztársaságban három „nemzeti” irányzat alakult ki: az ukrán, a ruszin és az orosz (aszerint, melyik nemzethez tartozónak vallották magukat az egyes személyek). A második világháború után a teljes népességet hivatalosan ukránnak nyilvánították, az oktatásban, a kultúrában stb. az ukrán standard nyelvváltozatot vezették be. Önálló nemzetiségként az 1989-as politikai változások után ismerték el a ruszinokat.
