Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Az oktatás nyelvi aspektusai
502 Lanstyák István - Szabómihály Gizella régiónkban még mindig a nemzetállam eszméje hódít2, a homogén, egynyelvű állam pedig nyilvánvalóan csak a nyelvi kisebbségek asszimilálása, felszámolása révén valósulhat meg. E cél természetesen nem fogalmazódik meg (ma már nem fogalmazódhat meg) ilyen világosan és egyértelműen, a kormányok és az illetékesek kerülik az asszimiláció kifejezést, inkább az integráció jobban hangzó és „eurokompatibilis” jelszavát hangoztatják. Köztudott, hogy a nyelvvesztés és az asszimiláció igen szorosan összefügg az anyanyelvű és anyanyelvi képzés lehetőségével és formáival, pontosabban ezek hiányával3, ezért a kisebbségek beolvasztására törekvő kormányzatok a kisebbségi tannyelvű iskolák (ha egyáltalán léteznek ilyenek) felszámolását szorgalmazzák. Az anyanyelvű oktatás korlátozását vagy megszüntetését alátámasztandó érvek között ugyanakkor nem jelenik meg a kisebbség beolvasztása mint cél, az érvelésben főleg az első megközelítésben racionálisnak tűnő gazdasági indokokkal találkozhatunk.4 A kisebbségi iskolahálózat fenntartása sokba kerül - ez az érv a többségi állampolgároknak, a többségi adófizetőknek szól, mondván: amikor gazdasági nehézségekkel küzd az ország (gazdasági problémák pedig mindig léteznek), „luxus” az adófizetők pénzét ilyen „felesleges kiadásokra” pazarolni, hiszen a szükséges ismeretanyagot a kisebbségi tanulók többségi nyelven is elsajátíthatják. A többségi nyelven való ismeretszerzés annál is inkább „indokoltabb” volna, hiszen a kisebbségi nyelven szerzett tudás nem konvertálható, az iskolapadból kilépve hivatalos nyelven (államnyelven) kell érvényesülnie a diáknak. Az érvényesülési gondok emlegetése a kisebbségi szülőket célozza meg, és igen hatásos lehet, ha a kisebbségnek a többségénél kedvezőtlenebb műveltségi mutatóival is alátámasztják. Tény, hogy például Szlovákiában a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya jóval alatta marad az országos átlagnak, ez az egyenlőtlenség azonban több tényező együtthatásának a következménye. A szlovákiai magyarság ma főleg falvakban él, a magyarlakta déli járásokban alacsonyabb az átlagkereset és magasabb a munkanélküliek aránya, mint az országos átlag - ez a vidék többszörösen is hátrányos helyzetű5, ami többek között a hetven éve folytatott (cseh)szlovák gazdaságpolitika következménye. Az is köztudott azonban, hogy a kisebbségi lakosság iskolázottsága általában alacsonyabb, mint a többségi lakosságé (1. pl. Skutnabb-Kangas 1994: 28), vagyis feltételezhetjük, hogy bizonyos tekintetben a felsőbb (főiskolai, egyetemi) szintű anyanyelvű képzés hiánya gátolja a 2. Amint Georg Brunner (1993: 109) megállapítja, Kelet-Európábán jelenleg (a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia szétesése után) 28 állam van, s ezek szinte mindegyikében célként a nemzetállam kiépítése fogalmazódik meg, holott közülük csak hat ország (Albánia, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Örményország, Szlovénia) számít etnikailag homogénnak (a nemzeti kisebbségek aránya nem éri el a 10%-ot). 3. Skutnabb-Kangas (1998: 16) írja, hogy „a Berkeleyben rendezett, a veszélyeztetett nyelvekkel foglalkozó konferencián (...) a migráció mellett az iskolarendszert jelölték meg a nyelvvesztés egyik lényeges okaként.” 4. Ez a fajta érvelés nemcsak régiónkra jellemző. Amint arra Phillipson-Rannut-Skutnabb-Kangas (1994) nyomán Phillipson és Skutnabb-Kangas (1997: 220-23) rámutatnak, a többség részéről a nyelvi kisebbségek irányában megnyilvánuló ellenségesség két tévhiten alapul: l.a gazdasági növekedés szempontjából az egynyelvűség kívánatos (s a kisebbségeket saját érvényesülésük végett ajánlatos „egynyelvűsiteni”), 2. kisebbségi jogok veszélyeztetik a nemzetállamot. 5. Számos kutatás bizonyítja, hogy a tanulmányi eredményesség alakulásában és a diákok pályaválasztásában jelentős mértékben közrejátszanak a család szocializációs körülményei, valamint a lakóhely jellege. Kürti Jarmila (1988: 159) magyarországi kutatásai alapján írja: „Szembetűnő, társadalmi-kulturális hátrányt jelző adatokról számolhatunk be a 2000 alatti lakosú községekben iskolába járó gyermekek teljesítményeiről.” [sic!] Az utóbbi tíz évben Magyarországon a helyzet nem javult, sőt rosszabbodott, amiként arról az Educatio szakfolyóirat tematikus számának írásaiban olvashatunk (Imre 1997; Tót 1997; Tulok 1997). Ezek a megállapítások - mint említettük - Magyarországra vonatkoznak, nincs okunk azonban feltételezni, hogy nálunk más volna a helyzet.
