Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Az oktatás nyelvi aspektusai
Az anyanyelvi nevelés problémái 497 zők - mellőzve a tudományos hitelességet - a tervezetben egyértelműen a purizmus elvét követik, melynek veszélye abban rejlik, hogy az általuk bemutatott nyelvi jelenségek laikus értékeléséből fakadó nyelvi és nyelvhelyességi babonák a tanulók körében idővel akár nyelvközösségi dogmává emelkedhetnek (vö. Szepesy 1986; Wacha 2002: 483^484; Domon - kosi 2007: 141; Lanstyák 2007: 156-157). S bár a továbbiakban - egyrészt terjedelmi okok miatt, másrészt a példaanyag minél részletesebb bemutatása végett - elméleti kérdésekkel csak érintőlegesen foglalkozunk, mindenképpen szükségesnek tartunk feloldani két kifejezést: a nyelvi babona szerkezet írásunkban terminus technicusként értendő, s olyan konkrét nyelvhasználati szabályt értünk alatta, melynek alkalmazása során a beszélő egy nyelvi, stilisztikai stb. szempontból megfelelő szót/kifejezést egy másikkal helyettesít azt gondolva, hogy az újabb szó/kifejezés nyelvi, stilisztikai stb. szempontból jobb, mint az eredeti forma (Lanstyák 2007: 160-161). A nyelvhelyességi babona megnevezésen ugyanakkor olyan széles körben elterjedt laikus vélekedést értünk, amely elevenen él a beszélőben, s általában valamely nyelvi-nyelvhasználati jelenségről alkotott „helyes” vagy „helytelen” értékítélet érvényesítésében mutatkozik meg (vö. Domonkosi 2007: 142-143; Lanstyák 2007: 159-165). A tankönyvtervezetből válogatott példaanyag egy részében azonban gyakran bizonyos nyelvi ideológiák is leképződnek - ezek többnyire magával a nyelvi rendszerrel vagy a nyelvhasználattal kapcsolatos tények magyarázatára szolgálnak (vö. Lanstyák 2007: 166) -, sőt esetenként részleges átfedés mutatkozik bennük a nyelvi és a nyelvhelyességi babonák között. Példáink zömét a tankönyvtervezet Infor - máció és kommunikáció (23-60), illetve Nyelvhelyesség, nyelvkultúra című fejezeteiből ( 103-115) válogattuk, melyekben a szerzők a nyelvhasználat legmeghatározóbb szempontjaként a helyesség kritériumát jelölik meg. Ennek megfelelően a szóban forgó részekben különös figyelmet fordítanak a nyelvi illemtanra, illetve a nyelvhelyességi tudnivalókra. Az interakciós mondatszók csoportjába tartozó köszönések „szabatos” és „választékos” alkalmazásának szabályszerűségeit például - különösebb magyarázat nélkül - a következőképpen fogalmazzák meg: „Soha ne felejtsük el a napszakos köszönéshez hozzátenni a kívánok szót! Ha elhagyjuk, köszönésünk hányaveti, flegma, netán lenéző lehet" (25); „A Viszontlátásra alakot ne csonkítsuk! Rövidített formája még bántó is lehet! ” (28). E nyelvhelyességi babona a nyelvhasználat tudatosítását csupán a nyelvi szabályrendszerre korlátozó szemléleten alapul, s megfeledkezik a nyelvhasználat másik összetevőjéről: a beszélés szabályrendszerérői (vö. Bánréti 1999: 106-107), azaz azoknak a szabályoknak az összességéről, amelyek azt irányítják, hogy kinek, mikor, hogyan kell köszönni. Véleményünk szerint azt kellene tudatosítani a tanulókban, hogy konkrét kommunikációs szituációnak megfelelő köszönési formákat hozzanak létre, s hogy meg tudják ítélni, hogy egy bizonyos helyen és időben melyik köszönést kell alkalmazniuk. Az előzőhöz hasonló nyelvhelyességi babonát figyelhetünk meg a szerzőknek a magázásról és az önözésről alkotott véleményében, mely szerint az önözés a választékos, udvarias nyelvhasználatot, míg a magázás a sértő, lenéző beszédformát jellemzi (26). A tankönyvtervezetből származó alábbi idézet ékes bizonyítéka annak, hogy a szerzők a kommunikációs helyzeteknek csak egyetlen típusára szorítkoznak, s nincsenek tekintettel sem a formális szituációk egyéb típusaira, sem az informális helyzetekre, illetve nem számolnak a stílus- és regiszterváltás lehetőségével (vö. Bánréti 1999: 107): „Ha viszont- a családon kívül — netán meg akarnánk sérteni valakit, akkor lemagázhatjuk az illetőt, ha megérdemli ” (26). Az új kommunikációs módozatok alkalmazásával kapcsolatban is az igénytelen nyelvhasználat elkerülésére figyelmeztetik a szerzők a tanulókat: „ ...ne tapossuk meg anyanyelvűnk nyelvi szabályait azzal, hogy helyszűkére és anyagiakra hivatkozva furcsa kreálmányokat hozunk létre!” (41). Az elméleti tudnivalókat
