Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nevek és névhasználat
A szlovákiai magyarok személynévhasználata 413 nevek kivételével) a homonímia elkerülése végett. Amennyiben homonim ragadványnevek fordulnak elő egy közösségben (tipikusan az öröklődő ragadványneveknél), akkor szükség van egy kiegészítő névelemre (pl. bece-, keresztnév; életkorra utaló névelem), amely a megkülönböztetést, a pontosabb identifikációt szolgálja. Abban az esetben, mikor a hivatalos család- és keresztnevet ragadványnév helyettesíti, névcseréről beszélhetünk. Egy adatközlőmet idézve: ,,Hát itten mindenkinek csúfiieve van és a csúfneve a fő név, nem a rendes neve”. A név szorosan hozzánőtt viselőjéhez, s a közösség is elsődlegesen ezen a néven identifikálja az egyént (vagy az egész családot). Bárczi Gézánál olvashatjuk: „még ma is megesik, hogy a ragadványnév elnyomja az öröklött nevet és névcsere történik” (Bárczi 2001: 127). A faluközösségben gyakori, hogy az illetőt csak ragadványnevén ismerik. Többek között Balázs Juditnál is ezt olvashatjuk: „a megnevezők néha nem is tudják, melyik a böcsületes név” (Balázs 1982: 65). Az is megtörténhet, hogy ha a névhasználatban csak ragadványnevével azonosítják a személyt, idővel a hivatalos neve feledésbe merülhet. Cserépfaluban a Sánta gunár ragadványnevet viselő zsidó boltosnak az eredeti nevére senki sem emlékszik (Mizser 2003: 521). 3. A SZLOVÁKIAI MAGYAROK SZEMÉLYNÉVHASZNÁLATA A továbbiakban a társadalom és személynévhasználat összefüggéseit a szlovákiai magyarok névhasználatára vonatkoztatom. A szlovákiai magyar beszélőközösség kétnyelvűnek tekinthető. A bilingvis közösségekben a személynevek szélesebb tárából válogathatnak a névhasználók. Az egyik vagy másik nyelvből származó személynévformának kiválasztása több tényezőtől függ: a kommunikációs színtértől, a kommunikáló felektől, a társadalmi, nyelvi közegtől stb. A történelmi változások következtében a 20. század folyamán több országhoz tartoztak a szlovákiai magyar települések. A 20. század elején az Osztrák-Magyar Monarchia részét képezték. Az első világháború után, 1920-ban a trianoni békeszerződés értelmében Csehszlovákiához kerültek. Szlovákia magyarlakta területeit 1938-ban a bécsi döntés eredményeképpen újból visszacsatolták Magyarországhoz. 1945 után újra Csehszlovákiához csatolták a településeket, majd 1993-tól Szlovákia önállósulása után a Szlovák Köztársasághoz tartoznak. Ezek a társadalmi változások a tulajdonnevek világában is tetten érhetők, elsősorban a személynevek anyakönyvi bejegyzését, a helynevek hivatalos használatát érintették. A vonatkozó névpolitikai, névtervezési kérdésekről több tanulmányban olvashatunk (vö. Lanstyák 2000; Szabómihály 2005, 2008; Vörös F. 2004a, 2004b, 2007; Vörös O. 2004, 2007; Vörös O. - Simon 2006; Zalabai 1995). A névpolitika a névhasználatot érintő törvényekkel foglalkozik. Az egyes államok jogszabályai befolyásolják a névhasználatot a hivatalos (formális) színtéren. Szlovákiában az 1994- es anyakönyvi törvény biztosítja a nem szlovák nemzetiségű nők számára a családnév -óvá toldalék nélküli bejegyzését (szlovák kontextusban azonban a névnek az -óvá toldalékkal ellátott változatát kell használni), a szlovákiai magyarok számára a személynév magyaros anyakönyvezését, illetve kérvényezhető a régebben szlovákul anyakönyvezett név ’magyarosítása’ (vö. Lanstyák-Szabómihály 2002; Vörös F. 2004b). Az említett névhasználati kérdéseket a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa által elfogadott 1994. évi 154. számú anyakönyvi törvény alábbi rendelkezései szabályozzák: 16.§ A nem szlovák nemzetiségű nő családi nevének bejegyzése a nemre utaló szlovák végződés nélkül történik, a) ha nőnemű gyermek szülei a gyermek családi nevének a 13.§ (1) bek. szerinti anyakönyvezésekor vagy nem megszüntethető örökbefogadás esetén az örökbefogadott gyermek családi nevének anyakönyvezésekor kérik,
