Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
A kódváltás nyelvtani aspektusának néhány kérdése 343 21. Úgyhogy ha én azt a hónapot úgy zárom, hogy minden ül, akkor biztos vagyok benne, hogy engem (.) nem érhet (.) xxx (..) nemôžu mi vytknúť nikdy (.) nem (.) érhet kritika, no nem marasztalhatnak el, mer tudom biztosan, hogy azt addig néztem, míg nem üh [...] Úgyhogy ha én azt a hónapot úgy zárom, hogy minden ül, akkor biztos vagyok benne, hogy engem (.) nem érhet (.) xxx (..) nem kifogásolhatják soha (.) nem (.) érhet kritika, no nem marasztalhatnak el, mer tudom biztosan, hogy azt addig néztem, míg nem üh [...] (Mojzesová 1996: 82) Látjuk, hogy a 19. példában a kötőszó és a tárgyi alárendelő mellékmondatnak az alanya („hogy ... a nép”) először az addigi megszólalás nyelvén, magyarul hangzik el, majd pedig megismétlődik szlovákul („že ... ľudia”), és szlovákul is folytatódik (a mellékmondat „itt” határozója csak az előző megszólalás nyelvén hangzik el). Az újrakezdés oka itt nem nyilvánvaló; elképzelhető esetleg, hogy a beszélőnek hirtelen nem jutott eszébe a szlovák „pracovitý” szó magyar megfelelője („dolgos”). Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy a mondat egy nyelven is elhangozhatott volna ilyen formában, magyaml például így: „hogy itt a nép öö hogy ö az emberek dolgosak...”. Ez a tény is amellett szól, hogy az ilyen mondatok sem tekinthetők hibásnak. Sokkal nyilvánvalóbb az újramondás indítéka a következő két szemelvényben. A 20. példában a beszélő egy eredetileg szlovákul elhangzott beszédrészletet kezd el idézni magyarul, vagyis fordít, egészen addig a pontig, amíg rá nem ébred, hogy rossz vonzatot használt (a magyarban szokásos ,,-hoz/-hez/höz” helyett a szlovák szerkezetet utánzó ,,-ra/re” helyragot). Ahelyett, hogy a vonzatot javítaná, némi habozás után átvált szlovákra, s megismétli és befejezi az előzőekben félbeszakított idézetet, immár azon a nyelven, ahogy az eredetileg elhangzott. A 21. példában a beszélő nem találja a gondolatban felidéződött szlovák szó {„vytknúť”) magyar megfelelőjét, néma szünet és habozás, illetve sikertelen próbálkozás után kódot vált, de utána kétféle szinonim kifejezést is használ a kódváltott tagmondat megfelelőjeként („nem ... érhet kritika” és „nem marasztalhatnak el”). A más nyelvű tartalmi ismétlés mindhárom esetben a tagmondat kezdetéig megy vissza, vagyis a váltások ily módon a tagmondathatáron történő, egyéb indítékú váltások közé illeszkednek be. Az első két példában a beszélő a „hogy” kötőszót is megismételte a harmadikban nem. Mivel a 19. és a 21. példa esetében nem nyilvánvaló a korrekciós szándék, inkább ismétléses újramondásról beszélhetünk, a 20. példa esetében viszont inkább javításos újramondásról van szó (hiszen a ,,-ra/re” vonzat itt jelenlegi ismereteink szerint hibás). 3.3. Bázisváltogatás Bázisváltogatásról akkor beszélhetünk, ha nagyobb egységekben szemléljük a váltások sorozatát, illetve ha ezek nagy gyakorisággal következnek be. A bázisváltogatás során a bázisnyelv megváltozik, majd visszaváltozik, illetőleg többször megváltozik oda-vissza. Vannak közösségek, ill. egyének, amelyekre, ill. akikre inkább az alkalmi kódváltás jellemző (a bázistartó kódváltás, valamint a főképp idézés céljából történő alkalmi bázisváltás), míg másokra a sűrűbb bázisváltogatás egészen addig a pontig, hogy már nem is lehet különbséget tenni a diskurzus elsődleges és másodlagos nyelve közt. Ezeknek a kódváltásbeli különbségeknek nem nyelvi, hanem társadalmi (sőt gazdasági), társaslélektani és más okai vannak (1. pl. Gál 1987/1991, Poplack 1988). Eddigi kutatásaink és megfigyeléseink arra utalnak, hogy a szlovákiai magyar beszélőközösségen belül a bázisváltogatás leginkább azokban a közösségekben elfogadható, melyeknek tagjai egyenként is mindkét nyelvvel nagymértékben azonosulnak (mert például vegyes házasságból származnak, illetve szlo
