Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
322 Lanstyák István A funkcionális meghatározás további hátránya, hogy nem eléggé univerzális, a nem kétnyelvű közösségben élő beszélők egyéni kétnyelvűségére nem alkalmazható. Az a kétnyelvű szlovákiai magyar például, aki szlovák lakosságú vidékre költözik, s nem használja már rendszeresen anyanyelvét, e meghatározás értelmében egyik napról a másikra egynyelvűvé válik. Mihelyt azonban visszaköltözik Dél- Szlovákiába, azon nyomban „kétnyelvűsödik”. Ezért célszerűbbnek látszik egyéni szinten azokat a beszélőket tekinteni kétnyelvűnek, akik két nyelv használatának képességével rendelkeznek (vö. Štefánik 1996: 136; 2000a: 10, 2000b: 17). Ennek megfelelően pedig egy beszélőközösség akkor minősíthető kétnyelvűnek, ha tagjainak számottevő része két nyelv használatának képességével rendelkezik. A fentiek értelmében a szlovákiai magyar kisebbség mint közösség kétségtelenül kétnyelvű, hiszen tagjainak többsége nyilvánvalóan képes két nyelvet használni mindennapi élete során. A közösség kétnyelvűsége még a szlovákul nem tudókra is befolyást gyakorol. Ez egyrészt abban mutatkozik meg, hogy a magyar egynyelvű beszélők is kétnyelvű kommunikatív kompetenciával rendelkeznek, azaz tudják, milyen színtereken, milyen beszédhelyzetekben szólalhatnak meg magyarul, s milyen színtereken, beszédhelyzetben kellene szlovákul beszélniük. Másrészt a közösség egészének kétnyelvűségére utal az is, hogy a magyar egynyelvű beszélők is egy olyan nyelvváltozatot sajátítanak el anyanyelvként és használnak, amelyben szlovák eredetű kontaktusjelenségek találhatók. Fontos még megjegyezni, hogy a kétnyelvű közösségekben az egyes nyelvek használata között munkamegosztás van: a nyelvhasználat színtereinek egy részén (főként) az egyik, más színtereken (főként) a másik nyelv van jelen, s ennek függvényében a nyelvek ismeretének mértéke is színterenként változik. Ezért van az, hogy a két nyelv magas szintű ismerete - úgy általában, a nyelvhasználat körülményeitől elvonatkoztatva - a kétnyelvüek többségére egyáltalán nem jellemző. Pedig a laikus emberek - még maguk a kétnyelvüek is - rendszerint azt az embert tartják kétnyelvűnek, aki mindkét nyelvet magas szinten beszéli (mert mindkettőt zsenge gyermekkorában sajátította el). Ezt a felfogást vallotta sok nyelvész is egykor, ma azonban már egyetértés van a szakirodalomban arra nézve, hogy az említett eset a kétnyelvűségnek csak egy sajátos - nem is túl gyakori - típusát képviseli, a kiegyensúlyozott (balansz) kétnyelvűséget. Ennél jóval gyakoribb a másik eset, az ún. domináns kétnyelvűség. 2.2. Domináns, ill. kiegyensúlyozott kétnyelvűség Domináns kétnyelvűnek általában azt a beszélőt szokták tartani, aki az egyik nyelvet jobban beszéli, mint a másikat; ennek megfelelően kiegyensúlyozott (balansz) kétnyelvűnek azt a beszélőt tekintik, aki mindkét nyelvét nagyjából egyforma - méghozzá egyformán magas - szinten beszéli. Ez a meghatározás azonban társasnyelvészeti szempontból túlzottan leegyszerűsítő, hiszen az általában vett nyelv absztrakt, megfoghatatlan fogalom, amelyet legföljebb a valóságban nem létező ún. ideális beszélők birtokolnak; a hús-vér embe - rek mindig valamilyen nyelvváltozatot beszélnek, vagy még inkább nyelvváltozatok keverékét, ún. közveleget.4 Hogyan fest hát a domi4. Aközveleg nem más, mint különféle dialektusok és regiszterek elemeit vegyítő, kevert nyelvváltozat. A beszélt nyelvi diskurzusok ritkán valósulnak meg „tiszta” formában, azaz úgy, hogy csak azokat a nyelvi elemeket és nyelvtani formákat tartalmaznák, amelyek szerves részei az adott helyzetben elvárt dialektusnak, illetve regiszternek. Sokkal jellemzőbb, hogy valamely dialektus, illetve regiszter dominál ugyan az adott diskurzusban, ám más nyelvváltozatokból is szép számmal kerülnek bele elemek és formák (például az alapvetően standard nyelvi diskurzusba nyelvjárási jelenségek vagy szlengszavak). A közvelegesség társasnyelvészeti szempontból az emberi nyelvek egyik legfontosabb tulajdonsága. Tágabb értelemben közvelegről beszélünk akkor is, ha két különböző nyelv elemei és szabályai keverednek egyetlen diskurzusban; ez a kétnyelvű közveleg. A kódváltásos beszédmód által kétnyelvű közvelegjön létre.
