Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
290 Lanstyák István őrizni, különösen a szünetek és (más) megakadásjelenségek4 szempontjából; az idézett átiratok e tekintetben még nem egészen pontosak, ám a mi céljainkra így is megfelelnek. Azok az interjúk, melyekből dolgozatomban kódváltásos példákat hozok, egy 2003-ban készült szakdolgozatból (Rabec 2003), valamint több 2004-ben írott szemináriumi munkából (1. Bognár 2004, Csiba 2004, Hoboth 2004, Hushegyi 2004, Kapczyová 2004, Mikócziová 2004, Némová 2004, Pallagová 2004, Papp 2004, Sill 2004, Szaniszló 2004) kerültek a Gramma Nyelvi Iroda élőnyelvi adatbázisába. Kivételesen egy olyan régebbi szakdolgozatból is idézek, melynek élőnyelvi anyaga nem része a Grammában készülő adatbázisnak (Debnár 1994). A forrásként használt szakdolgozatok, illetve szemináriumi munkák kivétel nélkül a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén készültek. (Publikált élőnyelvi példákra szlovákdomináns, ill. nyelvvesztő beszélőktől 1. Rabec 2004.) 2. FOGALOMMAGYARÁZAT Mivel a kódváltásnak nincs szilárdan kialakult és általánosan elfogadott magyar terminológiája, s mivel ezt a dolgozatomat a felsőoktatásban is felhasználhatónak gondolom, e helyen áttekintem és értelmezem a legfontosabb idevágó fogalmakat, annak ellenére, hogy ezek legtöbbje megtalálható egy másik írásomban is (Lanstyák 2006; 1. még Lanstyák 2005a). A nem közvetlenül a kódváltáshoz kapcsolódó, de szintén értelmezésre szoruló egyéb fogalmak magyarázatát jegyzetben közlöm első előfordulási helyükön vagy pedig minél közelebb az első előfordulási helyhez. 1. Kódváltásnak, illetve kódváltogatásnak a kétnyelvű kommunikáció olyan válfajait nevezzük, melyekben a beszélők egyetlen diskurzuson belül két különböző nyelvet, pontosabban: két különböző nyelvhez tartozó elemeket használnak, mégpedig anélkül, hogy az eltérő nyelvekhez tartozó szekvenciák5 tartalmilag megfelelnének egymásnak. Az ilyen beszédmód következtében létrejövő diskurzust kétnyelvű diskurzusnak nevezzük. (A kétnyelvű kommunikáció különféle válfajaira 1. Lanstyák 2004, 2005c.) A meghatározáshoz kiegészítésként fontos megjegyezni, hogy két nyelvhez való tartozáson nem etimológiai eredetet kell érteni, hanem a beszélés pillanatában fönnálló állapotot, ebből kifolyólag pedig a kölcsönszavak használata nem minősül kódváltásnak, hiszen a kölcsönszavak szerves részei az átvevő nyelv rendszerének. Ezért az olyan diskurzus, melyben csupán a másik nyelvből származó kölcsönszavak jelennek meg, nem is nevezhető kétnyelvűnek (vő. Lanstyák 2004). Mivel a kétnyelvűségbe az egyszerűség kedvéért bele szokták érteni a három- vagy többnyelvűséget is, itt és alább mindaz, amit a kétnyelvűségről, két nyelv használatáról elmondunk, többékevésbé a kettőnél több nyelv használatára is érvényes. A fönti meghatározásból következően a kétnyelvű kommunikációnak az a módja, amelyben a más-más nyelven megfogalmazottak ekvivalenciaviszonyban vannak egymással, nem kódváltásnak, hanem fordításnak, illet-4. A megakadásjelenségek olyan nyelvhasználati jelenségek, amelyek megtörik a folyamatos beszédet, miközben tartalmához nem járulnak hozzá. A megakadásjelenségek két nagy csoportot alkotnak: egy részük a beszélő nyelvi bizonytalanságából, illetve időnyerés szándékából fakad, másik részük tévesztés. (L. Gósy 2002: 193 és passim, 2003: 257 és passim.) 5. A szekvencia nem más, mint egy hosszabb diskurzusnak/szövegnek egy rövidebb részlete, egymást követő nyelvi elemek sora. Erre a megnevezésre olyankor van szükségünk, amikor nem tudjuk vagy nem akarjuk specifikálni, hogy milyen nyelvtani egységről van szó (például szó, szószerkezet, tagmondat, mondat), vagy nincs is szó meghatározható nyelvtani egységről.
