Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
A kódváltás nyelvtani típusai... 291 ve tolmácsolásnak minősül. Ugyanakkor az olyan kétnyelvű kommunikáció, amelyben csupán egyes szövegrészietek kerülnek lefordításra, vagy amelyben a beszélők olykor ismétlésképpen mindkét nyelven ugyanazt a tartalmat fogalmazzák meg, természetesen kódváltásos beszédmódként értelmezhető és elemezhető. (A kódváltás és a fordítás ilyen jellegű összefüggésére 1. Lanstyák 2005c és 2006.) Itt jegyzem meg, hogy a kódváltást ennél szükebben - vagy inkább elnagyoltabban - szokták meghatározni mint két (vagy több) nyelv váltakozó használatát egyetlen diskurzuson belül (1. pl. Grosjean 1982: 145; Heller 1988: 1; Poplack 1988: 238; Myers-Scotton 1993: 1; magyarul Bartha 1999: 119). Ez a meghatározás azonban nem nagyon vonatkoztatható az egyszeri (oda-vissza történő) bázis - váltásra, vagyis például arra az esetre, amikor a beszédhelyzet radikális megváltozása következtében (egy a diskurzus addigi nyelvét nem ismerő beszélő megjelenése) a diskurzus nyelve is egyszeriben megváltozik. Ezenkívül a bázistartó kódváltásra sem túlságosan találó ez a megközelítés, hiszen két „nyelv” váltakozó használatán intuitíve bázisváltogatást értünk.6 2. Ha a kódváltás egy megnyilatkozásnál7 kisebb nyelvi egységet (egy vagy több szószer - kezetet, szószerkezettagot, nem mondatrész értékű szót vagy kötött morfémát) érint, mégpedig úgy, hogy az érintett szekvencia egy nagyobb egység, egy megnyilatkozás részeként elemezhető, bázistartó kódváltásról beszélünk. A megnevezés arra utal, hogy az ilyen típusú kódváltás esetében az ún. bázisnyelv a diskurzus folyamán nem változik, a másik nyelvből, az ún. vendégnyelvből csupán vendégnyelvi betétek (szavak vagy szószerkezetek) kerülnek át a megnyilatkozásba. Ha a kódváltás egy megnyilatkozásnyi vagy annál nagyobb nyelvi egységet (egyszerű mondatot, összetett mondat egy vagy több tagmondatát, egy egész összetett mondatot vagy több önálló mondatot, de nem mondatszót) érint, bázisváltásról van szó. Amint a megnevezés is mutatja, a bázisváltás esetében a bázisnyelv a diskurzus folyamán - egyszer vagy többször, ideiglenesen vagy véglegesen - megváltozik. Ha a diskurzusban sorozatosan találunk bázisváltásokat, bázisváltogatással van dolgunk.8 Azokban az esetekben, amikor a kódváltott szekvencia mondatszó, megszólítás vagy más hasonló elem9 s mint ilyen kívül áll a fenti értelemben vett megnyilatkozáson, mondaton kívüli kódváltásról beszél a szakirodalom. (L. Myers-Scotton 1993: 4; Auer 1988:200.) Mivel az ilyen jellegű kódváltott szekvenciák szerkezetileg nem kapcsolódnak ahhoz a megnyilatkozáshoz, melynek diskurzív szempontból a részét alkotják, nem is alkalmazható rájuk a bázisnyelv, illetve a vendégnyelv kategóriája. 6. Az általam alkalmazott meghatározás indoklására 1. Lanstyák-Szabómihály 1996: 164; Lanstyák 2000b: 1-2. Vö. még Štefánik-Palcútová-Lanstyák 2004: 290-291. 7. Megnyilatkozáson dolgozatomban egy tagmondatnyi, illetve egyszerű mondatnyi nyelvi és diskurzusbeli egységet értek. Használata egyrészt azért praktikus, mert nem kényszerít a tagmondat és az egyszerű mondat közti különbségtételre, másrészt pedig azért, mert diskurzusbeli egységet is lehet rajta érteni. 8. A szó szoros értelmében csak a bázisnyelv egyszeri megváltozását nevezhetjük „bázisváltásnak”, ám a „bázisváltás” átfogó megnevezésként is használható, amely a szorosabb értelemben vett bázisváltáson kívül magában foglalja a bázisnyelv többszörös megváltozását, a bázisváltogatást is. 9. Amondatszók a Magyar grammatika szerint egyszavas mondatok, amelyek egyszersmind lexémának is minősülnek, bár a jelentésük erősebben függ a beszédhelyzettől, mint a legtöbb lexémáé. Önálló egységei a közlésfolyamatnak, s ezért nem vesznek föl jeleket vagy ragokat. Vagy teljesen önálló tagolatlan mondaként használatosak (pl. „Jaj!”), vagy pedig szerkesztett tagmondat szintaktikailag szervetlen elemét alkotják (pl. „Jaj de szép ez az album!”). Az idézett munka négy fő fajtájukat különbözteti meg: I. indulatszók (pl. „aj”, „hű”, „ó”), 2. interakciós mondatszók (pl. „szia”, „pá”; „igen”, „ühüm”; „zsupsz”; „lám”); 3. módosítószók („tényleg”, „biztosan”), 4. hangutánzó mondatszók (pl. „nyihaha”, „puff’, „hapci”). (L. Keszler szerk. 2000: 292-304.)
