Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvjárások
A szlovákiai magyar nyelvjárások területi egységei 213 ja volt a MNyA.-nak: Gice: Cssz-20, Csúcsom: Cssz-21, Tornagörgő: Cssz-22, Jánok: Cssz-23. A keleti palóc nyelvjáráscsoportban azonban a számos egyezés ellenére lényeges eltérések is vannak, s a viszonylagosan erős tagoltság miatt az említett 4 kutatópont nem elég ahhoz, hogy a nyelvjáráscsoport belső tagolódására megadjuk a választ. Ezért Imre Samu e térségen belül további alcsoportokat határozott meg, melyek a következők: a Sajó völgyi (Cssz-20), az észak-borsodi (Cssz-22) és a már említett Hemád vidéki nyelvjárástípus (Cssz-23). A csucsomi nyelvjárás pedig az északi nyelvhatáron szintén nyelvjárássziget (vö. Imre 1971: 356-358 és 370). 2.5. A keleti palóc nyelvjáráscsoport A középpalóc nyelvjárásoktól, sőt a többi palóc nyelvjárástól is a következő sajátságaik alapján különülnek el: 1. Az ly fonémát nem ismerik. 2. Igen erősen y-zők. 3. A t, d, n, l palatalizációja még az i előtt is elmarad; -ni alakú a főnévi igenév képzője, sőt az ’-ékhoz’jelentésű -ni határozórag is. 4. A -való-vei rag v-je hasonul. 5. Nem tipikusak a lovakot, minkét, őköt típusú formák. 6. Az ë fonémát nem ismerik (1. Imre 1971: 356). További fontosabb sajátságaik még a következők: Főbb hangtani sajátságai a) Magánhangzók. 1. Fonémarendszere 8: 7- es, azaz a rövid magánhangzóknál megvan a zárt ë: nyílt e fonémaellentét, de a hosszú magánhangzóknál nincs meg a nyílt ë. Hiányzik a polifonémikus <ü, e> is. 2. A szóvégi ú, ű nyíltabbá válik (ó, ő: välló, gyűrő). 3. Az í-zés nagyon gyenge; a köznyelvi é helyén a rövid i végképp nem jelentkezik még a kézibe típusú alakokban sem. 4. A zárt ë fonéma még a szó végén is gyakori (feketë, eke). 5. Az ö-zés gyenge, csupán néhány morfémában jelentkezik, de egyébként sem az / előtti asszociatív ö-zés (ebédöl, viszöl), sem a söpör ~ sëpër típusú alakpárok labiális változatai nem élnek. 6. A köznyelvi ü, ű helyén néhány morfémában i, í jelentkezik (fii, kilső, siket; hlvës, míhej, kőmíves). A Sajó völgyi típus a magánhangzó-jelenségek terén abban különbözik, hogy az ó, ő, é fonémának záródó diftongusos ejtése van. Az észak-borsodiban pedig az ö-nak van diftongikus változata (áo). b) Mássalhangzók. 1. Erősen j-ző még a köznyelvhez viszonyítva is (jäny, tàjigà), de egy-két l-ező morféma is található (váló, pëndël, sindël). 2. Az l, r, j megnyújtja az előtte álló magánhangzót. 3. A mëttànâ ’ megtalál’, mëvver típusú teljes hasonulások inkább már csak a Sajó völgyében jellemzők. 4. A szótagzáró / kiesése az ol, öl hangkapcsolatban csak a tőszavakra korlátozódik (nyóc, kócs, ződ vőgy), más fonetikai helyzetben és hangkapcsolatban nem fordul elő. Alaktani sajátságok. 1. A keleti palóc nyelvjáráscsoportban még él a rövidmagánhangzós szótő a tehen, szeker típusú névszótövekben, valamint a fajé, fáig, ápjáé alakok is általánosak. 2. A -tálán fosztóképző a só szónak régies s áj- változatához járul: s áj tálán sótalan’. 3. Az igetövek közül az eszik, iszik igék múlt idejű ëtt, itt ’evett, ivott’alakjai használatosak. 4. Az E/3. birtokos személyjel a terület nagy részén - (j)a/-(j)ë, de egy-két morfémában a palatális sorban az -i/-ji: làbà, bornyújá; bőré, kezë;veji, kertyi. A T/3 birtokos személyjel tipikus formája-(j)ok/-(j )ök/-(j)ek: häzok, örömök, kertyëk. A T/l .-ben birtokos személyjelben és igeragban is az -unk/-ünk helyén —ónk/—önk található: mádárónk, kertőnk; járónk, mënônk. 5. A határozott tárgyas igeragozásban a T/l. - juk rag többnyire j nélküli: megnézük, nyomuk. 6. A -ból/-ből, -ról/-ről, -tóU-től ragok -bú /-bű, rú/-rű, -tú/-tű alakban élnek. 7. A -hozZ-hez/höz tipikus formája a -hoz/-hëz Z-höz. 8. A családi helyhatározóragok közül a -nott/-nëtt/-nôtt a Sajó völgyében fordul elő, a -ni csak ’ékhoz’ jelentésű, a -nól/-nől pedig ’-éktől’. 9. Az igei személyragozásban az alanyi T/l. -junkZ-jünk
