Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)

Tanulmányok - Nyelvjárások

A magyar nyelvjárások helyzete és kutatása Szlovákiában 183 gazdagításának eszköztára. 2. A köznyelv táml­ásának és oktatásának kiindulópontja. 3. Esztétikai funkciót lát el a nyelvjárásban, nem rodalmi nyelven írott alkotásokban. Ezzel kap­csolatban megjegyzendő, hogy a magyar szép­­rodalomban más országoktól eltérően (Német­ország, Svájc, ahol napjainkban is születnek nyelvjárásban írt prózai és lírai müvek) nem öttek létre nyelvjárásban írt alkotások. Ennek oka abban rejlik, hogy tájainkon „[...] erős a lagyománya annak a vélekedésnek, hogy a szépirodalom művelésére kizárólag a köznyelv ilkalmas” (Kiss 2001: 53). Nem is alakult ki lyelvjárási irodalom, csupán néhány kísérlet lörtént e tekintetben. Itt említhetjük meg Laka­tos Demeter Csángó strófák (1986) és Duma- István András Én országom Moldova (2000) című, csángó nyelvjárásban írt verseskötetét, valamint Putz Éva palóc nyelvjárásban írt néprajzi értekezését (À kolonyi lágzi, 1943). Ugyancsak a nyelvjárások esztétikai szere­pe nyilvánul meg a helyi kultúrákat képviselő különböző folklórműfajokban (pl. mese, nép­dalok, népi imádságok stb.), s a szépirodalmi művekben és azok fordításaiban pedig a nyelv­járások a stilisztikai forrás szerepét töltik be. A nyelvjárások e szerepükben elsősorban szép­­irodalmi, főként prózai müvekben fordulnak elő, mivel az írók stíluseszközként a szereplők egyéni beszédsajátosságainak érzékeltetésére, a társadalmi és szociális hovatartozás, vagy a couleur locale kifejezésére használják. A nyelvjárásokban rejlő esztétikai lehetősé­geket elsőként Móricznak sikerült úgy kiaknáz­nia, hogy „magas esztétikai színvonalon a re - gényszöveg keretében a nyelvváltozatok (külö­nösen a nyelvjárás, általában a beszélt nyelv) és az elbeszélő narráció egyidejű elkülönülését és együvé tartozását, vagyis diskurzusát” valósí­totta meg (Tolcsvai 1999: 24). Móriczcal kap­csolatban általában felmerül a kérdés: melyik nyelvjárásban beszéltette parasztszereplőit? Általánosságban elmondható, hogy nem csu­pán egy nyelvjárástípus jelenségeit találhatjuk meg müveiben, jóllehet az ott megjelenő nyelv­járási sajátságok egy része a Felső-Tisza vidé­kére jellemző, de sokkal gyakoribbak a magyar nyelvjárások többségében is előforduló sajátsá­gok, mint pl. a szótagzáró l és t kiesése: fődet, hónap (=holnap), vóna; azér, mer (=mert); a - ba/-be rag kettős funkcióban, hol? és hová? kérdésre történő használata stb. Móricz egyfaj­ta „nyelvjárási koiné kialakítására törekedett, mert az egységes irodalmi nyelv korában már a nyelvjárási koiné is elegendőnek bizonyult a couleur locale felidézésére” (Herczeg 1961: 305). A nyelvjárások sajátosságainak ismerete jól hasznosítható a műfordítás folyamán is. Azonban aligha túlzás azt állítani, hogy a fordí­tástudomány kevés figyelmet szentel a területi és társadalmi nyelvváltozatoknak. Pedig a műfordításokban a fordítók gyakran szembe­sülnek a nyelvjárások és más társadalmi nyelv­­változatok adekvát fordításának nehézségeivel. Persze a nyelvjárások fordításával kapcso­latban „[...] nem lehet közös, minden műre érvényes szabályt adni” (Bárczi 1961: 108). Bárczi Géza azt sem ajánlja, hogy a fordító kiválasszon egy magyar nyelvjárást, s ennek elemeivel végezze el az idegen szöveg nyelvjá­­rásias részeinek magyarítását. Szerinte a leg­több, ameddig ezen a téren elmehet a fordító, hogy néhány ismert, népies ízű, de nem túlsá­gosan ritka és nem egy szűk helyhez köthető kifejezéseket és frazémákat alkalmaz (Bárczi 1961: 108-109). A nyelvjárási kifejezőeszközök helyett a műfordításban használhatók egyéb beszélt nyelvi elemek is, de úgy, hogy sem a szemanti­kai, sem pedig a pragmatikai információ ne szenvedjen csorbát. A nyelvjárások helyzetének az előbbiekben leírt megváltozását elsősorban azok a nyelven kívüli (extralingvális) tényezők idézték elő, melyek a XX. század gyökeres, nemegyszer ellentmondásos és megrázó társadalmi-politi­­kai-gazdasági, illetőleg művelődéstörténeti eseményeiből fakadtak és fakadnak (I. világhá­ború, Trianon, II. világháború, diktatúrák, erő­szakos szövetkezetesítés, urbanizáció, rend­szerváltás, nyelv- és oktatáspolitikai intézkedé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom