Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvjárások
184 Sándor Anna sek stb.). A hagyományos paraszti gazdálkodás megszűnése e tényezőkkel együtt falvaink éle - tében olyan változásokat indított el, melyek természetszerűleg nem maradtak, nem maradhattak nyom nélkül az adott faluközösséget leginkább azonosító nyelvjárásban sem. E változási folyamatokra a XX. század ötvenes éveiben leginkább A magyar nyelvjárások atlaszának (rövidítve MNyA.) adatait gyűjtő nyelvjáráskutatók hívták fel a figyelmet, leszögezvén, hogy már az akkori falu nyelvhasználatában sem volt teljesen egyeduralkodó a nyelvjárás. Ez a folyamat az ezt követő évtizedekben még jobban felerősödött, s a kutatások egybehangzóan bizonyítják, hogy a mai falu nyelvi képe nagyfokú tarkaságot, sokszínűséget mutat. A falusi beszélőközösségek homogenitása megszűnt, helyébe fokozatosan egy heterogén szociolingvisztikai hátterű közösség lépett. A felsorolt nyelvi változások szükségszerű következményeként az egyetemes magyar dialektológiában is fokozatos változások következtek be, melyek egyrészt a dialektológia eddigi feladatainak bővülésében nyilvánultak meg, másrészt a tematikai sokszínűség következtében a tudományág módszertani megújulásában is jelentkeztek (1. Kiss 2001: 69). A szemléleti és módszertani megújulás a XX. század hetvenes éveiben elsőként Kiss Jenő (1973) és Balogh Lajos (1978) munkáiban jelent meg, de a nyolcvanas kilencvenes években, sőt korábban is, már más dialektológusok tevékenységére is termékenyítőleg hatott (1. P. Lakatos 1977, Szabó 1983, Bokor 1984, Molnár 1984, Szabó G. 1987, Hajdú 1988, Guttmann 1992, P. Lakatos-T. Károlyi 1992). Az utóbbi két évtizedben pedig nemcsak a szociodialektológia izmosodott meg, hanem az újabb nyelvtudományon belüli és nyelvtudományon kívüli módszerek és lehetőségek is termékenyítőleg hatottak rá. A kilencvenes évektől megerősödött a határon túli kutatókkal való együttműködés is, mely pozitív hatással volt a Kárpát-medencei magyar dialektológiai kutatások fejlődésére. Az egyetemes - anyaországi és határon túli - magyar dialektológia eredményeinek összegzését és tanulságait a Magyar dialektológia című egyetemi tankönyv tartalmazza (Kiss szerk. 2001). 2. A SZLOVÁKIAI MAGYAR NYELVJÁRÁSOK KUTATÁSA Ha egy tudományágnak nemcsak a jelenlegi állapotát kívánjuk ismertetni, hanem a jövőbeni feladatait is meg akarjuk határozni, akkor ismernünk kell azt a társadalmi és tudományos hátteret, melyben az adott kutatások tárgya, jelen esetben a nyelvjárások, és maga a kutatás zajlik. Másként fogalmazva: figyelembe kell vennünk azokat tágabb társadalmi és nyelvhasználati körülményeket, 1. melyben a regionális nyelvhasználatú emberek élete zajlik, s melyben a nyelvjárások élnek, 2. amelyben a dialektológiai kutatások folynak (1. Kiss 2007: 8). Köztudomású, hogy a kisebbségi magyar közösségekben, beleértve a szlovákiai magyarokat is, a nyelvjárás a domináns nyelvváltozat, mivel a nyelvjárást jóval többen ismerik és használják, mint a köznyelvet. Tehát a nyelvjárás a nyelvi kompetencia szempontjából is az elsődleges nyelvváltozat. Ez azt jelenti, hogy: 1. feltehetőleg jóval többen használják mindennapi kommunikációjuk során, mint a magyarországi magyarok; 2. nálunk azok a társadalmi rétegek is gyakrabban használják a nyelvjárást, melyek Magyarországon ritkábban élnek vele (pl. iskolázott városi beszélők); 3. olyan nyelvhasználati színtereken is használjuk a nyelvjárást, ahol Magyarországon vagy egyáltalán nem, vagy jóval ritkábban fordul elő (hivatalokban, iskolákban). A nyelvjárásokkal kapcsolatban általános az a megállapítás, hogy elsősorban a falvakban használják. Nézzük meg, milyen a szlovákiai magyarok településszerkezete! A 2001-es népszámlálási adatok azt mutatják, hogy a szlovákiai magyarok többsége - 59,2% — falulakó, vagyis 5 000 lélekszám alatti településen él (Gyurgyík 2006: 27). E telepü
